Bory-vár

Bory Jenő több évtized alatt egymaga húzta fel a szimbolikus építészethez köthető Bory-várat; ezzel az épület a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült mint a világ legnagyobb létesítménye, amit egy ember két kezével épített.
Bory a biztos megélhetés reményében előbb építészetet tanult, de mindig is művésznek készült. Részben az ő kérvényének köszönhető, hogy a – később Magyar Képzőművészeti Főiskolává alakult, ma pedig Magyar Képzőművészeti Egyetemként működő – Mintarajziskolában 1904-től elindították a szobrászoktatást, amin Stróbl Alajos növendékeként ő maga is részt vett. „Építészet, szobrászat egy test és egy lélek” – írta önéletrajzában, s ezt az ars poeticát teljesítette ki a Bory-vár megépítésekor is.
Bory 1923-ban fogott hozzá a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben vett telken épült házuk bővítéséhez. A lakóházból lett vár negyven nyáron át készült, míg építője az év többi részében Budapesten élt, alkotott és tanított. Az épület alaprajza szimbolikus. Két centruma – a hitvesi szeretet kápolnája és a műterem – a művész életének két sarkalatos pontját jelképezi. Az épületcsoportban százoszlopos udvar, fülkék, tornyok, támfalak, loggiák és más térrészek épültek ki, külső és belső tereiben a legváratlanabb helyeken tűnnek fel mozaikok, üvegfestmények és díszkutak.
Bory Jenő betonkísérleti állomásként definiálta a szoborépületet. Nemcsak az oszlopok és a feliratok készültek ugyanis betonból, de a kupolák, az ajtó- és ablakkeretek, a szoborfülkék és a szobrok is. A II. világháborúban a várat bombatalálat érte, a tornyok és az épület is komoly károkat szenvedett, a szobrokra célba lőttek, a képeket végighasogatták. Bory nyugdíjas éveit a vár helyreállításával töltötte, s annak idegenvezetője lett. Itt hunyt el 1959-ben; mielőtt végső nyugalomra helyezték, műtermében ravatalozták fel.
A várban több ezer műtárgy található, köztük nemcsak a Bory család alkotásai, hanem a legjobb magyar művészek, például a romantikus történelmi festő Székely Bertalan és az impresszionista Csók István képei is.



8000 Székesfehérvár, Máriavölgy út 54.

Nyitva tartás:Egész évben. Hét–Vas: 9:00–17:00

+36 22 305 570
www.bory-var.hu
info@bory-var.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Képzőművészet

Vár, kastély