Dobó István Vármúzeum

A Dobó István Vármúzeum az egri vár műemléki épületében működik. Szent István király 1001–1009 között alapított püspökséget Egerben, ennek védelmére épült 1248-tól kővár a településen. A püspöki székhely az 1400-as években élte virágkorát, a török hódítás 1552-ben érte el Eger várát, melyet a kétezres védősereg öt héten keresztül védett a török túlerővel szemben.
Az állandó kiállítás több tárlatból tevődik össze. A gótikus palota emeletén található a vár történetét bemutató kiállítás, amely 2001 augusztusában nyílt meg, és fő célja a püspökségi, majd végvári funkciókat ellátó Eger megismertetése a látogatókkal. A kiállításon az államalapítás korától a Rákóczi-szabadságharcig kísérhetjük nyomon a vár történetét. A palota földszintjén tekinthető meg a Hősök terme, amely először a várparancsnok, majd a börtön kápolnája volt. Itt maradt fenn egy fekete-fehér, Golgotát ábrázoló falfestmény is. A hely emlékhelyként is működik: a várvédők neveit kőtáblák tartalmazzák, maradványaik szarkofágokban nyugszanak. Az épületrész közepén Dobó István, az egri várkapitány síremléke foglal helyet.
A Kazamata külön kiállítási helyszín, amely a 16. század végén épült. A kazamatákba a földszinti kaszárnyatermeken keresztül juthatunk el. A Romkert a várdombon található középkori székesegyházak maradványait tárja elénk. A Nagypincében börtönkiállítás látható, amely a régi Magyarországon ismert büntetési formákat mutatja be, a megszégyenítés különböző módozataitól a kivégzéseken használt eszközökig.
A múzeum része az Egri Képtár is, amelynek előzménye a Bartakovics Béla által 1872-ben alapított Líceumi Képtár. Alapgyűjteményét Asztalay László kanonok és Bartakovics Flóris gyűjteménye alkotta. A képtár később Kovács Mihály festőművész, valamint Pánthy Endre címzetes püspök hagyatékával, utoljára pedig Samassa József egri püspök műgyűjteményének darabjaival gazdagodott.



3300 Eger, Vár 1.

Nyitva tartás:Lásd a múzeum weboldalán!

+36 36 312 744
www.egrivar.hu
varmuzeum@egrivar.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1010
Kiskönyvtár
710 Vár

TEMATIKA

Vár, kastély

Történelem, régészet

Képzőművészet

Kiállítások