Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum

A Hajdu Ráfis János által 1979-ben felajánlott magángyűjteményből kifejlődött Mezőgazdasági Gépmúzeum az ország egyik legjelentősebb mezőgazdasági-műszaki gyűjteményét őrzi.
A 2013 januárjától Mezőkövesd önkormányzatának fenntartása alatt működő intézmény skanzen jellegű épületeiben látványos, a földművelés gépi és egyéb eszközeit bemutató kiállítások sorakoznak. A gyűjteménynek – a magától értetődő technikatörténeti mellett – a művelődéstörténeti jelentősége sem elhanyagolható: a látogató betekintést nyerhet a paraszti és az uradalmi gazdálkodásba, sőt lehetősége nyílik a gépeket működés közben is megszemlélni.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legnagyobb kiállítótérrel rendelkező, 5000 négyzetméteren elterülő múzeumának műtárgyállománya megközelíti a 3000 darabot. Az intézmény kiállításai közül az Ólas kert című tárlaton a századelő mezőkövesdi paraszti kultúráját ismerheti meg a látogató. A lokomobil park a mezőgazdaságban, főként a gabonacséplés során használt mozgatható erőgépeket mutatja be, de láthatunk lóvontatású járműveket, tűzoltóeszközöket, vízierőgépeket, áramfejlesztő aggregátorokat, cséplőgépeket, magtisztítókat és darálómalmokat is. Az érdeklődők emellett a népművészeti bemutató tárlatot és a  kovácsoltvas-kiállítást is megtekinthetik.
A Matyó Húsvét című mezőkövesdi rendezvénysorozat keretében rendszerint országos kovácstalálkozót tartanak itt, szeptember első szombatja pedig hagyományosan az Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozó időpontja, amely látványos felvonulással, technikatörténeti előadásokkal, gépbemutatókkal várja az érdeklődőket.



3400 Mezőkövesd, Eötvös utca 30–32.

Nyitva tartás:
I.1-III.31.: Kedd-Szombat 9-15 IV.1-X.31.: Kedd-Vasárnap 9-17 XI.1-XI.30.: Kedd-Vasárnap 9-16 XII.1-XII.31.: Kedd-Szombat 9-15 Hétfő egész évben szünnap, kivéve: húsvét- és pünkösdhétfő nyitva; húsvét és pünkösd utáni kedden zárva. Pénztárzárás a múzeum zárása előtt fél órával.

+36 49 312 820

gepmuzeum@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
574
Kiskönyvtár
461 Mezőgazdasági Gépmúzeum

TEMATIKA

Ipat-, technika- és közlekedéstörténet

Mezőgazdaság, agrártörténet