Eseménynaptár

Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap megtekintése
Search
Keresés
2018. Július
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
25 26 27 28 29 30
1
2
3
4
5
6
7
8
9

 

A Mozaik Múzeumtúra a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesülettel közösen városi kulturális sétát szervez 2018. július 21-én, szombaton, Balatonszárszóra és Balatonföldvárra a Mozaik Múzeumtúra és a TKME pecsételős játék kedvelői számára.

Program:

  • Séta Balatonszárszó központjának épületei stb. között (Csukás Színház, református templom, Bűnbánó Magdolna templom, Szár László szobor stb.)
  • Látogatás a József Attila Emlékházban. Ebben az egykor panzióként működő épületben pihent a költő 1937. november 4-től öngyilkossága napjáig. Mozaik Múzeumtúra matricaszerző hely! A látogatás során megújítjuk a kiállítóhely TKM bélyegzőjét.
  • Átbuszozva a szomszédos Balatonföldvárra felkeressük a város új nevezetességét, a magaspart tetején emelt 25 méteres kilátótornyot, s aljában az interaktív Hajózástörténeti Látogatóközpontot.
  • Sétát teszünk az üdülőtelepen, érintve a Kármelhegyi Boldogasszony kápolnát, a Kulipintyót, a Gombházat, a Korányi-, majd a Bajor villát, a központi park és a parti sétány nevezetes szobrait, s a Szent Kereszt templomot.

Túravezető: Haraszti Gábor, TKME elnök. Elérhetőségei: +36-20-946-4659; tkme@tkme.hu

Találkozó: A Szolnok—Fonyód gyorsvonat utolsó kocsijában. Szolnokról 06:01-kor indul, a fővárosban megáll Kőbánya–Kispesten 07:46-kor, Ferencvárosban 07:54-kor, Kelenföldön 08:01-kor, majd Székesfehérvárott 08:44-kor. A túravezető is ezzel a vonattal utazik Kelenföldtől. Csatlakozási lehetőség Balatonszárszó állomáson, a felvételi épület fedett lépcsőlejárójánál, 09:50-kor.

Részvétel: Indulás előtt két nappal telefonos jelentkezést kérünk! Minden a teljes programon résztvevőt szívesen  látunk. TKM pecsételőlapját ne felejtse otthon! 

Belépők: 2500 Ft, nyugdíjas 2000 Ft, 14 év korig 1500 Ft.

Busz: 250 Ft

Hazautazás: A Balatonföldvár megállóból 18:30-kor induló Fonyód–Szolnok gyorsvonattal. Fehérvárra 19:20-kor, Kelenföldre 20:25-kor, Ferencvárosba 20:33-kor, Kőbánya–Kispesre 20:43-kor, végül Szolnokra 21:56-kor érkezik.

Az esemény Facebook oldala: Szárszó-Földvár Múzeumtúra

Töltse le a Mozaik Múzeumtúra mobil alkalmazást a weboldalról (Android, iOS) vagy a múzeumok előtt kihelyezett Mozaik Múzeumtúra Megállítótáblán található QR kód segítségével és regisztrálja be adataidat!

Mindenkit szeretettel várunk!

#FF99002018. Július 21. , Szombat 10:00Szárszó-Földvár Múzeumtúra – Múzeumtúra a Tájak-Korok-Egyesülettel közösen

  A Mozaik Múzeumtúra a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesülettel közösen városi kulturális sétát szervez 2018. július 21-én, szombaton, Balatonszárszóra és Balatonföldvárra a Mozaik ...

Szárszó-Földvár Múzeumtúra – Múzeumtúra a Tájak-Korok-Egyesülettel közösen
Balatonszárszó - Balatonföldvár

1 2 3 4 5
Mutassa az összes kategória eseményeit