József Attila Emlékház

A balatonszárszói villasoron található az 1910-es években épült földszintes ház, ahol József Attila, a magyar irodalom kultikus alakja életének utolsó napjait töltötte. A jellegzetes balatoni épületben 1937-ben a Horváth-panzió működött. A súlyos betegséggel küzdő költő itt lábadozott családi körben. Két testvére, Jolán és Etelka segítették Attilát, aki nem először fordult meg a Balaton-parti üdülőhelyen: 1936 nyarán pár hetet töltött a Palota Panzióban Etus testvérével és annak gyerekeivel.
1937 novemberében meglátogatta a Horváth-panzióban szerelme, Flóra, majd december másodikán orvosa és a Szép Szó című folyóirat szerkesztőségi tagjai is fölkeresték. A látogatók jó hírekkel érkeztek: József Attilának esélye volt a Baumgarten-díj elnyerésére, és egy lektori állást is megkaphatott volna, sőt egy új kötet megjelenéséről is szó esett. A látogatás másnapjának estéjén a költő sétára indult. Testvérei nem látták viszont élve: egy nem menetrend szerint közlekedő tehervonat halálra gázolta a szárszói állomáson. Temetése december 5-én volt Balatonszárszón; öt évvel később Budapesten újratemették.
Az egykori Horváth-panzió épületében alakították ki azt az emlékházat, amely a költő életét és munkásságát mutatja be, különös tekintettel utolsó életszakaszára. A ház 1957 óta ad otthont a kiállításnak, de 2012-ben az Európai Unió támogatásával, új koncepció szerint átalakították a tárlatot. A volt panzióban korszerű, összefüggő kiállítást hoztak létre, ahol a látogatók részben magántulajdonban lévő, részben a Petőfi Irodalmi Múzeum kincseiből összeállított anyagot tekinthetnek meg. Igazi különlegességeket is találhatunk itt, többek között eddig nem publikált fotókat, valamint József Attila befejezetlen Rorschach-tesztjének megfejtését is.
Az Idesereglik, ami tovatűnt című kiállítás rendezői nagy hangsúlyt fektetnek az interaktivitásra. Fontos számukra az is, hogy családok is ellátogassanak a múzeumba; hogy a közös játékos és kreatív befogadás során a gyerekek is közelebb kerüljenek a tragikus sorsú költő életéhez és művészetéhez.



8624 Balatonszárszó, József Attila utca 7.

Nyitva tartás:IV. 11.–VI. 30. és IX. 1.–X. 31.: 10:00–17:00 kivéve hétfőn; VII. 1.–VIII. 31.: 10:00–12:00 és 14:00–20:00 mindennap; XI.01- III.31.: szerda-csütörtök 12:00-17:00, péntektől-vasárnapig 10:00-17:00, hétfőn-kedden zárva.

06 30 8649 134
www.balatonszarszo.hu
jaemlekhaz.szarszo@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1406
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Irodalom, színháztörténet