Madách Imre Emlékház

Csesztve

Madách Imre meglehetősen rövid ideig élt a csesztvei családi kúriában – 1844 és 1853 között –, mégis itt rendezték be Magyarország egyetlen Madách-emlékhelyét.
Madách 1823-ban, régi nemesi család sarjaként született a mai Szlovákia területén található Alsósztregován. Gyermekéveit is itt töltötte, majd 1837-ben a pesti egyetemre került, ahol jogot és bölcsészetet tanult. Később Balassagyarmaton bekapcsolódott a nógrádi politikai életbe is. A szabadságharc után, mivel volt szabadságharcosokat bújtatott, 1852 és 1853 között vizsgálati fogságba került.
A börtönben született leghíresebb művének, filozofikus drámai költeményének, Az ember tragédiájának első változata is; a második változat 1856 és 1857 között készült, végül a mű 1862-ben jelent meg. Az Arany Jánosnak megküldött Tragédia az ekkorra már országos ismertségre szert tett költőnek először nem tetszett, kezdetben a Faust utánzatának tartotta, ám később felismerte annak értékeit. Madáchot a Magyar Tudományos Akadémia 1863-ban választotta tagjai közé, nem sokkal ezután, 1864 októberében hunyt el.
A Madách család birtokán található épület 1964 óta szolgál múzeumként. A 2012 októberében átadott, felújított kúria épületében megnyílt az új állandó kiállítás, amely Az emberiség haladt, ha az egyén nem is vette észre – Madách Imre és Az ember tragédiája címet viseli. A látogató Madách életén és munkásságán kívül megismerkedhet a 19. századi Magyarország és Nógrád vármegye hangulatával. Az itt töltött időszak rövidsége ellenére az író számos levele, verse született Csesztvén, itt töltötte házassága boldog éveit, valamint innen vett részt a reformkor végének politikai életében is. Miután Madách 1853-ban Alsósztregovára költözött, még többször felkereste itt élő öccsét, valamint 1862-ben itt fogadta Arany Jánost is, amely találkozásról emléktábla ad hírt.

TEMATIKA

2678 Csesztve, Kossuth út 7.
Nyitva tartás:Egész évben. Kedd–Pént: 10:00–14:00, Szo: 10:30–14.30, Vas: előzetes bejelentkezés alapján!

+36 20 484 3090, +36 35 344 319
www.csesztve.hu
madachemlekhaz@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLETE

Pecsétszám

1211

Kiskönyvtár

252 Madách Imre Emlékmúzeum


Az emberiség haladt, ha az egyén nem vette is észre

Madách Imre és Az ember tragédiája

Madách Imre Emlékmúzeum
Csesztve



Madách és Az ember tragédiája színpadi bemutatóinak története

Mivel a csesztvei Madách Emlékmúzeum Magyarország egyetlen Madách-emlékhelye, a kiállítás feladat eléggé összetett: végigkíséri a Madách-család történetét, felidézi a kort, átfogó képet nyújt Madách Imre életéről és művészetéről - középpontba állítva Az ember tragédiáját, szemlélteti a mű jelentőségét a világirodalomban és világszínpadon, bemutat számos, az író és műve ihlette képzőművészeti alkotást, valamint utal a szűkebb haza, Nógrád megye hagyományápolására is.

Madách Imre Emlékmúzeum
Csesztve



Fejér László Madách gyűjteménye

Fejér László Madách teljes hagyatékát özvegye ajándékozta a Nógrád Megyei Múzeum irodalomtörténeti gyűjteményének. Kérésének megfelelően, 2002-ben a gyűjtemény a csesztvei Emlékmúzeumba került.

Madách Imre Emlékmúzeum
Csesztve