Memento Park

Budapest

A Budapest belvárosától busszal mintegy fél órára található, Eleőd Ákos Ybl-díjas építész markáns és koncepciózus tervei alapján megépített Memento Parkban a Rákosi- és a Kádár-korszak köztéri szobrait láthatjuk, összesen negyvenkét darabot. A parkkal szemben a Sztálin-tribün látványa – az eredeti épület méretarányos másolata – fogadja a látogatókat.
A főbejárat szemből monumentális klasszicizáló épületnek látszik, valójában azonban egy támasztékokkal megerősített, 12 méter magas „kommunista díszlet”, amely a rendszer ideológiai bizonytalanságának szimbólumaként is értelmezhető.
Az 1989-es rendszerváltás után a szovjet megszállás időszakának köztéri szobrai a figyelem középpontjába kerültek, hiszen ezek az emlékművek korábban hierarchizálták és mintegy kisajátították a városok köztereit, a hatalom és az ideológia szimbólumai voltak. A politikai átrendeződés természetesen együtt járt a szobrok közterekről való elmozdításával.
A történelmi látleletként is értelmezhető darabok egy helyen való bemutatása eredeti kontextusuktól ugyan megfosztva, de sűrítve informál bennünket a kommunizmus hatalmi mechanizmusainak működéséről, a szocialista realizmus mint hivatalos stílusirányzat példaértékű megvalósulásain keresztül. A feliratok alig segítenek, hogy pontosabb képet kapjunk a műtárgyakról, inkább a kommunizmus metaforarendszerét felhasználva idézik fel, s egyben idegenítik el egy bukott rendszer eszméit.
A Memento Park korhű barakkjában az 1956-os forradalomról, az 1989–90-es rendszerváltás folyamatáról, valamint a Memento Park koncepciójáról láthatunk fényképes összeállítást. A Barakk Moziban a politikai titkosrendőrség módszereiről tekinthető meg egy film, a Vörös Csillag Ajándékboltban pedig az időszakot megidéző árucikkek várnak bennünket.

TEMATIKA

1223 Budapest, Balatoni út – Szabadkai utca sarok
Nyitva tartás:Egész évben. Hét–Vas: 10:00–sötétedésig

+36 1 424 7500
www.mementopark.hu
info@mementopark.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLETE

Pecsétszám

2256

Kiskönyvtár



Sztálin dísztribün

Memento Park
Budapest



Sztálin csizmája

A tárlat középpontjában a diktatúrát és a diktatúra bukását egyidejűleg jelképező, monumentális és megdöbbentő Sztálin-csizma áll; az elfojthatatlan szabadságvágy mítoszának világszerte ismert és elismert jelképe. A kiállításnak helyet adó Memento Park a szabadság-mítosz szimbolikus pillanatait, a kiállítás három tematikus egysége a kortörténeti háttér drámai esemény-sorozatait idézi meg.

Memento Park
Budapest



A kommunista diktatúra gigantikus emlékművei

Nyers, monumentális téglafal a szocreál építészet jellegzetes elemeivel - timpanon, oszlopok, félköríves falfülkék, s a fülkékben Lenin és a Marx-Engels páros szobraival - fogadják a belépni kívánó látogatót. Az impozáns homlokzatnak egyetlen "apró" hibája, hogy hiányzik mögüle az épület. Belépni a főkapun azonban nem lehet - az mindig zárva van; ugyanakkor minden nagykapu mellett van egy kiskapu.

Memento Park
Budapest