Mozaik Múzeumtúra Roadshow – Eger - 2017. március 24.

images/MMT4_EGER_wk.jpg

2017 tavaszán ismét országjáró roadshow-ra indul a Mozaik Múzeumtúra, amelynek első állomása történelmünk egyik leghíresebb városa, Eger lesz. A Dobó István Vármúzeum március 24-én, 10 és 16 óra között várja a múzeumbarátokat egy játékos időutazásra a végvárak korába!

A Balassi-teremben 10 órától Gárdonyi-kuckóval várják a kisebbeket, ahol különleges játékokkal, fegyvermásolatokkal, öltözetrekonstrukciókkal, s kézműves foglalkozásokkal varázsolják a múzeum dolgozói kézzel foghatóvá a Gárdonyi életmű nagyszerű üzeneteit. Az Egri csillagok című regény cselekménye történelmi puzzle-játékokkal, kirakókkal elevenedik meg a foglalkozáson, valamint a fiatalság terepasztal segítségével játszhatja újra a regény jeleneteit.

A kuckóban a rejtélyek szerelmesei megismerkedhetnek a Gárdonyi-féle titkosírással is, de az író novellái sem maradnak ki a programok sokaságából, amelyek memóriakártyákkal és társasjátékok segítségével elevenednek meg a foglalkozáson.

Szintén 10 órától kezdődik a Varázstorony interaktív kísérleti bemutatója: az ide ellátogatók érdekes, saját maguk által elvégezhető kísérleteken keresztül ismerkedhetnek meg alapvető fizikai jelenségekkel, tudományos „játékokat” játszhatnak. A kísérletek sora a mechanikaitól az optikai eszközökön keresztül az elektromágneses érdekességekig terjed.

Az egri vár története című kiállításban délelőtt 11-től múzeumi órán vehetnek részt az érdeklődő iskolások, mely Balassi Bálint életművéről és egri éveiről tágítja a fejeket; majd 12 órától a „Vitézségről formát…” című tematikus múzeumpedagógiai foglalkozás során a résztvevők megtapasztalhatják, hogy milyen volt a végvári élet és a szórakozás a költő korában.


13 órától a végvári védekezés vizeire eveznek a programok: „Az ostrom 38 napja” című stratégiai játék az ostromhoz, Eger és Magyarország történetéhez kapcsolódó kérdések segítségével zajlik. A játék során 2-2 magyar és török csapat küzd egymással, a törököknek el kell foglalniuk az egri vár stratégiai pontjait, illetve a vár egészét, a magyaroknak pedig megakadályozni a törökök várfoglalását.

A délután folyamán ismeretterjesztő előadássorozat veszi kezdetét a Dobó-bástyában: az érdeklődők Kelenik József alezredes (Hadtörténeti Intézet és Múzeum) „Lőporfüst – kövek között” című előadását hallgathatják meg, amely a török kori erőd tüzérségét mutatja be. Ezután Buzás Gergely, a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának igazgatója mesél a közönségnek az Egri Vár egyházi építészetéről. Végezetül Domokos György (Hadtörténeti Intézet és Múzeum) tart előadást Gárdonyi Géza klasszikusából, amely „Az Egri csillagok és a valóság” címet viseli.

Szeretettel várunk mindenkit március 24-én, az egri várban!

Mozaik Múzeumtúra Roadshow Eger Facebook-esemény

A Mozaik Múzeumtúra az NKA támogatásával valósul meg, célja a magyarországi múzeumok kulturális sokszínűségének népszerűsítése.