Őrségi Népi Műemlékegyüttes

Az Őrség tipikus településformájának megőrzése érdekében a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága 1970-ben három portát vásárolt meg Szalafő-Pityerszeren. A tíz épületnek helyet adó telkek helyreállítva, az eredeti funkció szerint berendezett állapotban látogathatók egy, a szomszédos Papszerről idetelepített lakóházzal együtt. A helyszíni megőrzés kidolgozásában és irányításában Bárdos János néprajzkutató járt élen.
A 17. századig határőri feladatokat ellátó férfiak családjukkal együtt jellemzően a jó kilátást biztosító dombok tetejére települtek, ezért a szeres településforma lényege, hogy a falunak nincs határozott központja. A szabadtéri múzeum épületegyüttesét nemcsak a főként a 19. században épült lakóházak, hanem gazdasági épületek, gyümölcsösök és két tóka alkotják (tókának nevezik a házak mellett kialakított, körülkerített kis tavakat, melyeket az itatóvíz gyűjtésére és tárolására használtak).
Különlegességnek számít a kástu: kétszintes épület, amelyben a szín, a présház és a kamra egy térben található (vagyis ez a jószágos- és éléskamra egyesített változata). A házak legrégebbi típusa a kémény nélkül épült, egyetlen helyiségből álló füstös ház, amelyben konyha, lakóhely és füstölő található. A füstöt a deszkákkal fedett oldalnyíláson és az ajtó felett eresztették ki. A vagyonosabb családok füstöskonyhás-szobás házakban laktak, ahol a mászókémény kialakítása megengedte a szoba különválasztását a konyhától.
Figyelemreméltó a kerített ház, amely az Őrségben igen elterjedt volt, ám Magyarországnak csak ebben a csücskében fordult elő. Az U alaprajzú ház épületei három oldalról egy zárt udvart vesznek körül, s az így kialakított belső udvart kerítés zárja le.
Az intézményben kézműves mesterségek kipróbálására is lehetőség nyílik. Az üzemeltetési feladatokat az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság látja el; az általa szervezett kulturális és természetismereti rendezvényeknek is ideális helyszínt biztosít Pityerszer, amely egyúttal a Körtike és a Felsőszeri tanösvénynek is a végállomása. A műemlékegyüttes a nyitvatartási időn kívül előzetes bejelentkezéssel látogatható.



9942 Szalafő, Pityerszer 12.

Nyitva tartás:IV. 1.–XI. 4.: Hét–Vas: 10:00–17:00, VI. 1.–VIII. 31.: Hét–Vas: 10:00–18:00

+36 94 548 034
www.orseg.info
tourinform.orseg@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1853
Kiskönyvtár
040 Pityerszer Népi Műemlékegyüttes

TEMATIKA

Iparművészet, népművészet

Ipat-, technika- és közlekedéstörténet

Néprajz, helytörténet

Mezőgazdaság, agrártörténet