Szerb Egyházi Múzeum

A szentendrei Szerb Egyházművészeti Múzeum elénk tárja a Duna menti térség ortodox egyházművészetének fejlődési folyamatát, és teljes áttekintést ad a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye gazdag művészeti örökségéről – habár az emlékanyag nagyobb része jelenleg is a mintegy negyven magyarországi szerb templomban található.
A múzeum a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye intézményeként létesült 1964-ben. Gyűjteményének alapját a szentendrei püspöki kincstár képezte, majd olyan további műalkotásokkal gyarapodott, amelyek évszázadokon át az egyházmegye templomainak használatában álltak. A túlnyomórészt 18. századi ikonokat, istentiszteleti tárgyakat tartalmazó kollekció betekintést nyújt a szerb művészet formálódásának és felvirágzásának folyamatába; bemutatja a 18. századi szerb kultúra megújulását és az európai áramlatokba való újbóli bekapcsolódását.
Szerbek tömegesen a 17. század végén települtek Magyarországra, amikor az oszmán hadakat már kiszorították az országból, a szerb területeket viszont továbbra is a törökök uralták. 1690-ban Szentendrén állították fel a Budai Egyházmegye új székhelyét, s egyszersmind hét ortodox templomot is építettek a városban. Az áttelepülés utáni években az ikonok, szertartáskönyvek és liturgikus felszerelési tárgyak terén mutatkozó szükséglet következtében Szentendre jelentős művészeti központtá fejlődött.
A 18. század első felében az autodidakta népi ikonfestők a hagyományos művészeti szemlélethez kötődtek, de némelyikük munkáin szabadabb hozzáállás is észrevehető volt; a képzettek alkotásai posztbizánci formanyelvet követtek. A 18. század második felétől, az egyházi reformokat követően a barokk jelleget öltő orosz és ukrán egyházi művészet hatása érezhető a térségben, aminek köszönhetően kialakult egy – a bizánci és a nyugati stíluselemek együttélésén alapuló – új festészeti szemlélet. A 19. század első évtizedeiben pedig már a legjelentősebb későbarokk és klasszicista stílust követő szerb festők dolgoztak az egyházmegyében.
A gyűjteményhez szorosan kapcsolódik az Egyházmegyei Könyvtár és a Levéltár.

 

Belépőjegyek

Teljes árú jegy - 1000 ft

Kedvezményes jegy - 800 ft (diákok és nyugdíjasok részére)

Csoportos belépőjegyek (25 fő feletti létszám esetén) - 800 ft

Fotósjegy - 500 ft

Tárlatvezetés - (előzetes bejelentés alapján) - 17.000 ft

 

A tárlatvezetés megszervezése érdekében kérjük, hogy minden esetben kérjenek időpontot négy nappal megelőzően a következő e-mail címre:

museuminfo@serb.t-online.hu .

Az időpontokat igyekszünk 48 órán belül visszaigazolni.

Tárlatvezetést és templomi sétát csak előzetes egyeztetést követően (az elküldött igény visszaigazolása esetében) tudunk biztosítani.



2000 Szentendre, Fő tér 6.

Nyitva tartás:Nyitva tartás: május 1-től szeptember 30-ig, 10-18 óráig, október 1-től április 30-ig, 10-16 óráig. szünnap: Hétfő január 1-től - február 28-ig, 10-16 óráig Szünnap: Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök

+36 26 952-474
www.semu.hu
muzeuminfo@serb.t-online.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1350
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Képzőművészet

Iparművészet, népművészet

Egyházi gyűjtemény