Komáromi Klapka György Múzeum

A komáromi múzeum régészeti anyaga a római kori Brigetio területéről előkerült leleteket tartalmazza. A magas művészi kivitelű, mitológiai alakokat és lakomajelenetet ábrázoló, európai hírű fal- és mennyezetfestmények, a csontvázakkal és mellékletekkel berendezett szarkofágok, valamint a kerámiákat és ékszereket tartalmazó tárgyi leletanyag a múzeum főépületében, a kőfaragványok ? szarkofágok, sírkövek és oltárkövek ? pedig az Igmándi erődbeli Római Kőtárban láthatók. A Városháza alagsorában kapott helyet dr. Juba Ferenc Magyar Tengerészettörténeti Gyűjteménye (Szabadság tér 1.), amely a középkori magyar királyi hajóhad legnagyobb sikereit, a kiegyezés után fellendülő magyar tengerészetet, a különböző tengerhajózási részvénytársaságok tevékenységét és a magyar sporthajózás eredményeit mutatja be. A városi sporttelepen található Czibor Zoltán-emlékszoba (Sport utca 55.) a Komáromban felnőtt, később az Aranycsapat tagjaként és olimpiai bajnokként nevet szerzett labdarúgónak állít emléket. Az 1997-ben elhunyt sportoló hagyatéka előzetes bejelentkezést követően látogatható. A múzeum egyéb gyűjteményei időszaki kiállítások keretében tekinthetők meg. A néprajzi kollekció a szlovákiai Komárom környéki falvakból ? Komáromszentpéterről, Hetényből, Madarról, Martosról, Naszvadról és Izsa községből ? Magyarországra telepített és Dél-Komáromba, a szülőföld közelébe költözött családok által megőrzött relikviákat tartalmaz. A felvidéki vászonhímzések, viseletek, bútorok, használati tárgyak, mezőgazdasági eszközök, dokumentumok és fényképek mellett Nagy Lajos naszvadi fényképész fotókból, negatívokból és műterem-berendezésből álló hagyatékát vehetjük itt szemügyre. Az intézmény történeti gyűjteményében polgári és katonai viseletek, kiegészítők, használati és dísztárgyak találhatók. A legértékesebb darabok a Jókai-ezüstök és az 1848-as Komárom megyei nemzetőr csákó. A képzőművészeti tárban található, Jókai Mór által 1843-ban festett kisebb portré kecskeméti szállásadónőjét, Gyenes Mihálynét ábrázolja. Emellett a múzeum neves komáromi gyökerű festők ? Lenhardt György, Harmos Károly, Basilides Sándor, Nagy Márton, Angyal Kálmán, Rauscher György és Leszenszky László ? alkotásait is őrzi.



2900 Komárom, Kelemen László utca 22.

Nyitva tartás:III.19-XI.30.: Kedd-Vas 09:00-17:00, XII.1-14.: Kedd-Pén 10:00-16:00, I.17-III.18.: Kedd-Pén 10:00-16:00

+36 34 344 697
www.kgym.hu
emese@jamk.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1114
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Történelem, régészet

Néprajz, helytörténet

Sport, szabadidő