A Tatai várban indul útjára a Mozaik Múzeumtúra Roadshow 2019 tavaszán

images/MMT6_RS_Tata_k2.jpg

Éjszaka a múzeumban, megelevenedő arcképek és még sok-sok remek program várja a kultúra kedvelőit, akik április 12-én a Tatai várba látogatnak! Itt veszi kezdetét a Mozaik Múzeumtúra Roadshow idén, amely ezen kívül még 4 állomásra látogat el a tavasz folyamán: májusban Békéscsaba, Szekszárd, Komárom és Sárospatak múzeumai lesznek a programsorozat főszereplői.

A Roadshow tatai programjai a várban várják majd a múzeumbarátokat, ahol a 14. századi építménnyel és annak kiállításaival ismerkedhetnek meg rendhagyó, izgalmas módon a látogatók. A történelmi kalandozások már a délelőtt folyamán kezdetét veszik, igaz ekkor még csak az iskolák falai között: a Kuny Domokos Múzeum múzeumpedagógusai ugyanis 1-1 tanóra erejéig ellátogatnak Tata iskoláiba, ahol a középkor témájában tartanak foglalkozásokat a gyerekek számára. A várban délután veszi kezdetét a színes forgatag, ahol 14 órától ingyenes belépéssel és programokkal készülnek a szervezők. A Mozaik Múzeumtúra Roadshow tavalyi helyszínein is lehetősége adódott egy-egy határon túli múzeumnak, hogy hazai közönség előtt mutatkozhasson be, s ez idén sem lesz másképp: a vizek városába a felvidéki Szőgyén település múzeuma érkezik vendégkiállítással, amely kapcsolódik a rendezvény napján esedékes Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjához.

A délután folyamán változatos tárlatvezetéseken vehetnek részt a látogatók: az Ősök csarnoka – Az Esterházy család arcképei című kiállításban például Esterházy Péter szövegeivel és Szakács Zsuzsa író-szerkesztő és Kövesdi Mónika művészettörténész segítségével merülhetnek el az érdeklődők a tárlat szépségeiben. Igazán egyedülálló alkalom ez a mesés arcképekkel való megismerkedésre, ugyanis eddig még sosem volt ilyen tematikájú tárlatvezetés a várban, ráadásul már nem sokáig láthatja a közönség ezen a helyszínen a portrékat, hiszen a városban található Esterházy-kastély felújítása után oda költöznek a festmények.

A Kuny Domokos Múzeum kiállításai egészen más szemszögből lesznek terítéken Lévai Ádám képgrafikus vezetésén, kora este pedig a vár bástyáin és a Pálffy-kazamatában kalauzolja a kíváncsi vendégeket Nagy Roland történész: az izgalmasnak ígérkező programon olyan helyekre is bekukkanthatnak a látogatók, ahová csak igen ritkán merészkedhetnek a vendégek.

A tudományok és művészetek egyéb formái is megjelennek a különleges napon a Tatai várban, ugyanis délután a Talentum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium artista tanulói szórakoztatják majd a nagyérdeműt különféle várbeli mutatványokkal, kora este pedig Berendi Viktória, a tatai Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskola gitártanára ad koncertet barokk dalcsokrából.

Az este sem telik majd eseménytelenül, ugyanis a TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgáló és Múzeum érkezik a várudvarba, ahol meg lehet csodálni csillagászati műszereiket, majd naplemente után – ha az idő derűs – közös csillaglesre várja az égitesteket felfedezni vágyó érdeklődőket. Ha pedig mindez nem volna elég egy kimerítő és érdekes naphoz, az igazán kalandvágyó múzeumbarátok az éj leple alatt is bemerészkedhetnek a kiállítótérbe, ahol a középkori kőfaragványok várnak arra, hogy új szemszögből fedezzék őket fel: az „És mégis morog a kő” című múzeumpedagógiai foglalkozásra nem csak gyerekeket, játékos lelkű felnőtteket is várnak a Kuny Domokos Múzeum munkatársai.

Gyertek el és ismerjétek meg velünk – még jobban – a Tatai várat: változatos programjaink között mindenki talál kedvére valót!

 

A rendezvény Facebook eseménye: Mozaik Múzeumtúra Roadshow - Tata

Mozaik Múzeumtúra az Instagramon: @mozaikmuzeumtura

A Mozaik Múzeumtúra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.