Deák Ferenc Szülőháza

A Zalaegerszegtől 20 kilométerre délre, a Válicka-patak mentén fekvő, kevesebb mint kétezer lakosú kistelepülés első említése 1356-ra datálódik, de ismertségét az 1803-ban itt született politikusnak és államférfinak, Deák Ferencnek köszönheti. A „haza bölcsének” szülőháza a falu központjában található.
Az egyemeletes, csonkakontyolt nyeregtetős, visszafogott homlokzatú kúriát, amely 1760-ban épült kvártélyháznak, 1768-ban Deák Gábor vásárolta meg, majd 1803-ig, fia születéséig az idősebb Deák Ferenc is itt lakott. A későbbi államférfi nem Söjtörön cseperedett fel, hanem rokonokhoz került Zalatárnokra. A család 1870-ben adta el a lakóházat, melyet 1896-ban alakítottak át Deák-emlékházzá, 2003-ban pedig restauráltak.
Az épület a festett falaknak, a helyreállított – a 18–19. század fordulóját idéző – konyhának és bútordaraboknak köszönhetően a korabeli köznemesség életmódját rekonstruálja, s az ezen réteg olvasáskultúrájával foglalkozó kamarakiállítás is ezt a képet teszi még érzékletesebbé.
Deák Ferenc reformkori ellenzékisége, majd későbbi tevékenysége nagyban hozzájárult az ország fejlődéséhez, anyagi és szellemi gyarapodásához, és később is a tudomány iránti elkötelezettségét próbálta érvényesíteni politikai szerepvállalása során, mert abban a nemzet sorsának zálogát látta. Az 1832–36-os országgyűlésen Zala vármegye követe volt, 1848-ban az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere, majd néhány éves visszavonultság után Pestre költözött, hogy előkészítse a forradalmat és szabadságharcot végleg lezáró, pályáját pedig megkoronázó 1867-es kiegyezést. A szülőházában látható kiállítás ezen az életúton vezeti végig a látogatót.



8897 Söjtör, Deák Ferenc utca 154.

Nyitva tartás:
Hétfő-Péntek: 9:00-17:00
Hétvégén telefonos bejelentkezés szükséges!

+36 92 369 039
www.sojtor.eu
sojtor.info@tolna.net

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
2060
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Történelem, régészet