„Itt születtem én ezen a tájon…”

Jocó bácsi, a népszerű töri tanár elkísért minket a tavaszi Mozaik Múzeumtúra Roadshow utolsó állomására Veszprémbe. Olvassátok el, hogy érezte magát a programunkon.

Az agárdi Chernel István Általános Iskolában tartottuk a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs roadshowjának utolsó állomását, ahonnan utunkat Veszprém felé vettük kis csapatunkkal. Izgatottan vártam ezt a napot, hiszen félig-meddig hazamentem:

Veszprémben születtem és a várostól 20 km-re nőttem fel. Érdekes érzés úgy odamenni, hogy nem helybeli vagyok, hanem egy turista, és ilyen szemmel nézem a várost…

Veszprémbe megérkezve egy rövid ebédszünetet tartottunk, hisz a Maslow-piramis óta tudjuk, hogy a fizikai szükségletek az alapjai mindennek, éhesen meg nem lehet múzeumtúrát csinálni. Utunk első állomásaként a Dubniczay-palotában található Művészetek Házában vettünk részt a Munkácsy Mihály- és Prima Primissima-díjas festőművész, Vojnich Erzsébet kiállításán.

A művésznő 30 éves pályafutása után döntött úgy, hogy a művészi megújulás jegyében az eddigi elhagyatott épületeket ábrázoló festményei után életében először emberi alakokat fest és nagyon önkorlátozott, nagyon fukar színskálával igenis képes izgalmasan betölteni a tereket. A feketétől a feketéllőn rozsdásig, a mogorva barnától az ezerféle szürkéig terjedő, néha koszlott sárgákat és csüggedt vöröseket megengedő palettája átlagfestő esetében unalmat és manírt ígérne. Csakhogy Vojnich úgy bánik ezzel a spártai színvilággal, olyan pompásan váltja és adagolja, mint egy elszabadult kolorista a maga zengő színeit. Érdekes volt látni, hogy a festmények nagy része negatív tér, azaz üresség és hiány. Mert a képek bővelkednek ezekben, ami érdekes érzetet ad a nézőnek, hisz az elménk odaképzelheti a hiányzó részeket. Magával ragadó kiállítás volt, érdekes tárlatvezetéssel.

Túránk második állomásaként egy kultúrsétán vehettünk részt. Veszprémet jól ismerőként érdekes volt más szemmel nézni azokat az utcákat, ahol számtalanszor jártam már. Vezetőink segítségével olyan titkokat és érdekességeket is megtudhattunk, mint az ágyúgolyók rejtélye, latin feliratok valódi jelentése, bepillanthattunk fülkeszobrok háta mögé, titkos helyeket fedezhettünk fel, épületdíszítmények ikonográfiáját fejthettük meg.  

Útvonalunk alatt bejártuk a megyeszékhely legfontosabb helyeit: Boldog Gizella Múzeum - Érseki Palota- Dubniczay-palota - Csikász Galéria - Tűztorony - Modern Képtár-Vass Gyűjtemény - Hősök Kapuja – Óváros Galéria - Utas és Holdvilág Antikvárium – Mestermű Galéria – Utcagaléria – Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér – Veszprémi Petőfi Színház – Eötvös Károly Megyei Könyvtár – Laczkó Dezső Múzeum.

Sétánk után jó érzés volt betérni a Laczkó Dezső Múzeumba, ahol alaposan végignézhettük az állandó és az időszaki kiállításokat is. Az egyik legérdekesebb, újonnan nyílt kiállítás az Arany 200 című tárlat volt: Udvardi Erzsébet zseniális alkotásai, illusztrációi elevenítették meg előttünk Arany János legismertebb balladáit. A képek bebizonyították azt, hogy hitelesen és érdekesen lehet ábrázolni egy egész balladát egy darab képben. Érdemes meglátogatni a kiállítást, hisz egy-egy ilyen kép akár a balladák tanulását is megkönnyítheti.

Ezenkívül a tojáskiállítás, a népi étkezések tárlat és a Szent László emlékezete kiállítás is remek kikapcsolódást és élményt nyújt a látogatóknak.

Már esteledett, amikor a múzeum melletti parkban plédeken, párnákon elheveredve vártuk az esti záró programot, a Szűcsinger piknikkoncertet: egy zenész és egy költő, Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs közös sorozata közös rajongások (Beatles, Petőfi, kabaré stb.) mentén. Izgalmas versek, magvas gondolatok, zseniális énekhang és a kora nyári este hangulata…

Méltó zárása volt a napnak és elmúlt hónapoknak. Fáradtan, de annál több élménnyel indultunk vissza Budapestre.