Madách Imre Emlékház

Madách Imre meglehetősen rövid ideig élt a csesztvei családi kúriában – 1844 és 1853 között –, mégis itt rendezték be Magyarország egyetlen Madách-emlékhelyét.
Madách 1823-ban, régi nemesi család sarjaként született a mai Szlovákia területén található Alsósztregován. Gyermekéveit is itt töltötte, majd 1837-ben a pesti egyetemre került, ahol jogot és bölcsészetet tanult. Később Balassagyarmaton bekapcsolódott a nógrádi politikai életbe is. A szabadságharc után, mivel volt szabadságharcosokat bújtatott, 1852 és 1853 között vizsgálati fogságba került.
A börtönben született leghíresebb művének, filozofikus drámai költeményének, Az ember tragédiájának első változata is; a második változat 1856 és 1857 között készült, végül a mű 1862-ben jelent meg. Az Arany Jánosnak megküldött Tragédia az ekkorra már országos ismertségre szert tett költőnek először nem tetszett, kezdetben a Faust utánzatának tartotta, ám később felismerte annak értékeit. Madáchot a Magyar Tudományos Akadémia 1863-ban választotta tagjai közé, nem sokkal ezután, 1864 októberében hunyt el.
A Madách család birtokán található épület 1964 óta szolgál múzeumként. A 2012 októberében átadott, felújított kúria épületében megnyílt az új állandó kiállítás, amely Az emberiség haladt, ha az egyén nem is vette észre – Madách Imre és Az ember tragédiája címet viseli. A látogató Madách életén és munkásságán kívül megismerkedhet a 19. századi Magyarország és Nógrád vármegye hangulatával. Az itt töltött időszak rövidsége ellenére az író számos levele, verse született Csesztvén, itt töltötte házassága boldog éveit, valamint innen vett részt a reformkor végének politikai életében is. Miután Madách 1853-ban Alsósztregovára költözött, még többször felkereste itt élő öccsét, valamint 1862-ben itt fogadta Arany Jánost is, amely találkozásról emléktábla ad hírt.



2678 Csesztve, Kossuth út 7.

Nyitva tartás:Egész évben. Kedd–Pént: 10:00–14:00, Szo: 10:30–14.30, Vas: előzetes bejelentkezés alapján!

+36 20 484 3090, +36 35 344 319
www.csesztve.hu
madachemlekhaz@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
1211
Kiskönyvtár
252 Madách Imre Emlékmúzeum

TEMATIKA

Irodalom, színháztörténet

Néprajz, helytörténet