Szent István-bazilika

A Szent István-bazilika, vagyis a lipótvárosi plébániatemplom Magyarország egyik legjelentősebb római katolikus építménye és egyúttal Budapest meghatározó idegenforgalmi nevezetessége. A templom névadója a magyar állam alapítója, Szent István király, akinek épségben maradt jobb kezét, a Szent Jobb ereklyét is itt őrzik. Az augusztus 20-i nemzeti ünnepségek alkalmával a bazilika a rendezvények egyik fő helyszíne.
Az 1838-as nagy árvizek idején sokan menekültek arra a magaslatra, ahol ma az épület áll. A túlélők fogadalmi adományokkal támogatták, hogy megmenekülésük helyén templom épüljön. Az épületet tervező Hild József 1845-től egészen 1867-ben bekövetkezett haláláig vezette a munkálatokat, 1868-ban azonban egy vihar hatására a már felfalazott kupola beomlott. A tervek átdolgozására a kor másik fontos építészét, Ybl Miklóst kérték fel, aki 1891-es haláláig látta el a művezetői feladatokat. Az épületbelső végleges kialakítása 1905-re történt meg, Kauser József vezetésével.
Az Országházhoz hasonlóan a bazilika is 96 méter magas, ezzel Magyarország harmadik legmagasabb épületének számít. Ha a kilátásban szeretnénk gyönyörködni, egy lift visz fel bennünket a kupolába, ahonnan lenyűgöző panoráma tárul elénk.
Az épület a II. világháborús bombázások során jelentős károkat szenvedett. 1983-ban a teljes felújítás mellett döntöttek: renoválták a templom valamennyi műtárgyát, a bazilika kupolájában körkilátót létesítettek, és megnyitották a Szent István-bazilika műtárgyait, ereklyéit bemutató kincstárat is. A teljes rekonstrukció 2003-ban fejeződött be.
A templom egésze gazdagon díszített, hatalmas ablakai méltóságot adnak a térnek, a falak mentén remekbe szabott építészeti megoldások, szobrok, oltárképek és mozaikok fogadják a látogatót. A számtalan bibliai jelenetet ábrázoló munka között a szentélyboltozaton megtalálhatjuk Benczúr Gyula mozaikjait, valamint a főkupola belső felületén Lotz Károly prófétákat megjelenítő munkáit is.



1051 Budapest, Szent István tér 1.

Nyitva tartás:Egész évben. Hét–Szo: 9:00–19:00 Vas: 7:45–19:00

+36 1 338 2151, +36 30 703 6599
www.basilica.hu
turizmus@basilica.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
174
Kiskönyvtár
384; 626 Szent István-bazilika

TEMATIKA

Egyházi gyűjtemény

Képzőművészet

Iparművészet, népművészet