Csipkeház

Kiskunhalas

A halasi csipke első darabjait 1902-ben, egy karácsonyi kiállításon mutatták be. A számos varrónő tehetségét próbára tevő, kézzel varrott csipkék rövid időn belül a kortárs magyar iparművészet legjobb alkotásai közé emelkedtek, és számos nemzetközi elismerést szerezve több világkiállításon is nagydíjat nyertek.
Az 1903-ban berendezett kiskunhalasi műhely azon kevés csipkeműhely közé tartozik, amelyek a századforduló óta a nehéz körülmények ellenére mind a mai napig működnek. A magyar iparművészet fontos részét képező csipkét leheletfinom, hófehér és erősen sodrott len vagy pamut cérnából varrják, hasonlóan a velencei csipkéhez, ám annál vékonyabb fonal és erőteljes kontúrvonal jellemző rá. A halasi csipke védjegye 1935 óta a három, egymáson keresztbe fektetett hal motívuma.
A Csipkeházat 1935-ben emelték kifejezetten a csipkevarrók munkahelyeként, és hogy itt őrizzék a halasi Csipkeszövetkezet gyűjteményét, mintáit és terveit. A gondozott park végében álló épület a hagyományos, tornácos parasztházak mintájára épült; később két oldalszárnnyal, majd legyező alakú traktussal bővítették ki. A nyolcvanas évekbeli hanyatlást követően a kilencvenes években sikerült megmenteni a Csipkeházat a felszámolástól, és a felújítás óta évente nemzetközi csipkefesztiválok rendezésével hívják Kiskunhalasra a világ csipkeszeretőit.
A Csipkemúzeumba betérve megismerhetjük a több mint 110 éves halasi csipke történetét és a csipkevarrás folyamatát. A gyűjtemény darabjai között eredeti rajzok, öltésminták, kezdeti színes, selyemszállal varrt csipkék, díjnyertes alkotások szerepelnek, de olyan különleges munkákat is találni, mint például a „pápai” csipkét vagy az 570 munkaórával készült halasi csipkemellényt.
Előzetes egyeztetéssel a látogatáskor csipkevarrási bemutató megtekintésére is lehetőség van. A Csipkeház termei bérelhetők; csoportok számára különleges programokat is szerveznek, mint például homoki borok vagy a „halasi savanyúmáj” megízlelése, táncház, lovasbemutató.

TEMATIKA

6400 Kiskunhalas, Kossuth Lajos utca 37/a
Nyitva tartás:Egész évben. Hét–Pént: 9:00–16:00

+36 77 421 797, +36 30 935 8499
www.halasicsipke.hu
halasicsipke@t-online.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLETE

Pecsétszám

341

Kiskönyvtár

828 A csipke városa


A halasi csipke története

A Kiskunhalason készülő "halasi csipke" első bemutatkozásától, 1902-től kezdve a magyar iparművészet szerves részévé vált. A halasi csipkevarrás ma is őrzi bravúros, rendkívül változatos, egyedi öltéstechnikákát; művészi terveinek formavilágát és harmóniáját. Minden négyzetmillimétere - 100 éve - kizárólag kézi munkával készül, minden darabja egyedileg zsűriztetett, minőségi bizonyítvánnyal ellátott.

Csipkemúzeum
Kiskunhalas