Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítóhely

Tác

Az 1958 óta feltárás alatt álló Gorsium (Herculia) római kori település helyén már ma is a Kárpát-medence egyik legnagyobb régészeti parkja vár bennünket, ám a közeljövőben további ásatásokra lehet számítani, és a tervek szerint újabb kiállítótér is készül. Az egykori település beépítetlen területen fekszik, Budapest és a Balaton között, Székesfehérvár határában, az M7-es autópályától 5 km-re.
A 150-200 hektár nagyságú területen az 1. századi római katonai erődítmény fölé a 2. század elején város épült, amely Alsó-Pannónia tartománygyűlésének és császárkultuszának színhelye lett, s amelyet aztán a Duna másik oldalán élő szarmata roxolánok 260-ban megsemmisítettek. A 3. század végétől a lerombolt település helyén új római erőd épült: Herculia, amely felthetőleg Diocletianus társcsászáráról, Maximianus Herculiusról kapta a nevét.
Az ásatások során többek között városfalakat, római templomokat, középületeket, fórumot, tartománygyűlési csarnokokat és szentélyeket, továbbá egy oszlopsorral díszített utcát tártak fel a régészek. Felszínre került továbbá két ókeresztény bazilika is.
Az 1962-ben létrejött Szabadtéri Múzeum az ókori világ atmoszférájával várja a látogatókat: a feltárt romterületen túl kőtár és kulturális programok teszik átélhetővé az antikvitás hangulatát. A római ünnepeket felélesztő programok közül - amelyeket az erre a célra épített színházban tartanak - az évadindító Floraliához (április 28. és május 3. között) és a nyárvégi Ludi Romanihoz (augusztus 15. és szeptember 20. között) kapcsolódó rendezvények a legjelentősebbek. A szervezők antik színdarabok bemutatásával, imitált gladiátorjátékokkal, történeti események felidézésével, felvonulásokkal és más kiegészítő programokkal törekszenek az antikvitás örökségének életben tartására. Az évad lezárására - Augustus császár ünnepéhez kapcsolódóan - október 3. és 15. között kerül sor, az adott év ásatási eredményeinek bemutatásával.

TEMATIKA

8121 Tác, Gorsiumi út
Nyitva tartás:IV. 1.–IX. 30.: 10:00–18:00

+36 22 362 243, +36 22 315 583
www.gorsium.org
fmmuz@mail.iif.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLETE

Pecsétszám

732

Kiskönyvtár

267 Gorsium-Herculia


A romterület és az állandó kiállítás az egykori uradalmi pincében

A római település történetét bemutató állandó kiállítás a múlt században épült volt borospincében kapott helyet. Az ásatás reprezentatív darabjainak egy része a székesfehérvári Szent István Király Múzeum állandó régészeti kiállításában kerül bemutatásra. Székesfehérvárott általában évenként időszaki kiállítás mutatja be az új szerzeményeket és a kutatás fontosabb eredményeit.

Gorsium Szabadtéri Múzeum - Régészeti Park
Tác