Diás-sziget, Fekete István Emlékhely

Mozaik Múzeumtúra - Virtuális Roadshow

2020. július 28.

Vissza a virtuális feladatsorhoz

Diás-sziget, Fekete István Emlékhely 

A Tüskevárból jól ismert "Berek"-be nem csak képzeletben juthatunk el. Ha ellátogatunk a Diás-szigetre, a könyv helyszínei megelevenednek előttünk.

A Diás-sziget a Balatontól délnyugatra fekvő, fokozottan védett Kis-Balaton térségében található. Kizárólag vezetővel látogatható, ugyanakkor lehetőség van golfautóval, vagy épp kenuval útra kelni. A program a Kis-Balaton Látogatóközponttól indul. A séta alatt a szakvezető bemutatja az élővilág képviselőit (fásszárú, lágyszárú, szárnyas, tollas, puhatestű...), a Zala folyót, a nádast, valamint a Kis-Balaton táj- és kultúrtörténetét, és a hazai természetvédelem első, kezdeti mérföldköveit. Megtekinthető a Fekete István Emlékhely és a Tüskevár hangulatát idéző Matula-kunyhó.

A Diás-szigeten a Tüskevár leírásai és egy 1950-ből származó fénykép alapján felépítették a Matula-kunyhót, pontosan úgy, ahogyan azt Fekete István a híres ifjúsági regényében lefestette. A kunyhó az egykori Kis-balatoni halászok mindennapjait mutatja be.

A Tüskevár írójának, Fekete Istvánnak állított emlékházban a híres művész dolgozószobájába nyerhetünk bepillantást. Emellett itt található Vönöczky Schenk Jakab híres természetvédő, természettudós, ornitológus emlékszobája is. Neki köszönhető, hogy a nagy kócsag megmenekült a kipusztulástól és ő vezette be Magyarországon elsőként a költöző madarak gyűrűzését.

 

 

 

 

A kérdés, amire a választ keressük:

A Kis-Balaton rendkívül híres gazdag madárvilágáról. Melyik az a madár, melynek megmentésében aktív szerepet vállalt a híres természetvédő, Vönöczky Schenk Jakab? 

---------------------------------------------------------------

Információk:

Szakvezetés szárazföldi megközelítéssel (saját jármű / golfautó):

2020. május 15 - szeptember 30.:

keddtől szombatig: 10:00 és 13:00 óra

vasárnap: 10:00 óra

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy hétfő szünnap.

 

2020. október 1 - 2021. április 30.:

előzetes egyeztetés, bejelentkezés alapján

Kérjük, az indulás időpontja

előtt legalább 20 perccel érkezzenek!

A túrák pontosan a megadott időpontokban indulnak. A kirándulás időtartama 1,5 – 2 óra.

---------------------------------------------------------------------------------

 

A múzeum weboldala:  https://www.bfnp.hu/hu/latogatohely/fekete-istvan-emlekhely-kis-balaton-fenekpuszta-dias-sziget

Az esemény szervezője: Mozaik Múzeumtúra

Az esemény koordinátora: Örökség Kultúrpolitikai Intézet
Az iskolai program szervezője: Felelős Szülők Iskolája

Facebook esemény: Vakációzzunk a múzeumokkal! Virtuális Roadshow