Fertő-Hanság Nemzeti Park

Mozaik Múzeumtúra - Virtuális Roadshow

2020. július 28.

Vissza a virtuális feladatsorhoz

Kedves Látogató!

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Győr-Moson-Sopron megye országos jelentőségű természetvédelmi területeinek gazdája. A Bakonyaljától a Soproni-hegységig a Dunától a rábaközi rétekig, tölgyesekig sok természeti szépséget védett és védelemre érdemes táji értéket őrzi vidékünk.

Nemzeti Parkunk a vele összefüggő ausztriai nemzeti parkkal együtt 1991 óta az IUCN (International Union for Conservation of Nature and Natural Resources – Nemzetközi Természetvédelmi Unió) által elismert, védelmi zónák szerint kezelt terület, amelynek magva a legnyugatibb eurázsiai sztyepptó, a Fertő. Kiemelkedően értékes növény és állatvilága miatt 1977-óta a Fertő-tó hazai részén 1976-óta pedig a Hanságban e vidék tájvédelmi körzeti rangot kapott.

1979-ben az UNESCO-MAB Program keretében Bioszféra Rezervátummá nyilvánították. 1989-óta ramsari terület, tehát a vizes élőhelyekről szóló Ramsari- egyezmény egyik kiemelt objektuma. Nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy az egész Fertő-táj, szívében a magyar és osztrák nemzeti parkokkal, s a part-menti településekkel körülölelve az UNESCO Világörökség Egyezménye (World Heritage Convention) 2001. december 13-i döntése alapján világörökség rangot kapott.

Ezt a csodálatos magyar tájat természetvédelmi szempontból felügyelő, gondozó-kezelő, kutató, a környezeti nevelés elvei szerint oktatással és bemutatással feltáró intézmény a mi Igazgatóságunk.

A nemzeti park mellett mi végezzük a természetvédelmi munkát a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzetben is, ahol a táj legnagyobb kulturális értékeként a szintén világörökség rangot elnyert Bencés Apátság magaslik.

A Szigetközi Tájvédelmi Körzetben az elrabolt Duna ártéri-hullámtéri élővilágának megmentéséért dolgozunk, s különös természeti-táji értékként a Soproni-hegység Tájvédelmi Körzet fenntartása-kezelése is a mi feladatunk.

A védett parkok, botanikus kertek, lápok, szikesek, kunhalmok és földvárak megőrzése is Igazgatóságunk gondjai közé tartozik.

Az értékek bemutatása, s a velük folytatott aktív természetvédelmi munka lesz a következőkben honlapunk témája, reméljük a Tisztelt Olvasó megelégedésére és szellemi épülésére.

Nézd meg az alábbi edukációs videót és válaszold meg az alábbi kérdéseket: 

 

  

A kérdések, amire a válaszokat keressük:

Előfordult, hogy a Fertő-tó vize leapadt vagy akár teljesen ki is száradt?

A 20. század második felére mi váltotta fel a korábbi sok legelő helyét?

Melyik 2 ország területén fekszik a Fertő-tó és a Fertő-Hanság Nemzeti Park?

Melyik településen található a magyar öko-pedagógiai központ?

Melyik állatot tartották a puszta szimbólumának?

 

Információk a múzeumról:

Levelezési cím: 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár Pf.: 4.
Hivatali telefon: 06 99/537-620
Hivatali e-mail cím: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hivatali idő:
HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK: 8:00 -16:30
PÉNTEK: 8:00-14:00

---------------------------------------------------------------------------------

 

A múzeum weboldala: https://www.ferto-hansag.hu/

Az esemény szervezője: Mozaik Múzeumtúra
Az esemény koordinátora: Örökség Kultúrpolitikai Intézet
Az iskolai program szervezője: Felelős Szülők Iskolája

Facebook esemény: Vakációzzunk a múzeumokkal! Virtuális Roadshow