Márai Sándor Emlékkiállítás
Európa egyik legolvasottabb írójának emlékkilállítása a kassai Mészáros utcában található. A Márai Sándor Emlékkiállítást 2019. január 22-én nyitottuk meg. A látogatót Márai Sándor idézetei vezetik végig a kiállításon, amely időrendben és tematikusan mutatja be az író életét és életművét. A szövegeket különféle fotók, portrék, dokumentumok és kötetek egészítik ki. A technikai eszközök segítségével képeket nézhetünk meg a korabeli Kassáról, fényképeket láthatunk az író családtagjairól, meghallgathatjuk Márai Sándor, Lola, illetve Radványi Géza hangját, és olvashatunk is róluk. A kiállításban található bútorok eredetiek. A Grosschmid család egykori bútorai a Márai Sándor kiállításokat évtizedek óta támogató Jáky családnak köszönhetően kerülhettek Budapest után újra Kassára. A kiállításban helyet kap az író felesége, Maztner Ilona, Lola is, akivel több mint hat évtizeden keresztül éltek együtt, aki műveinek első olvasója volt, és aki az egész életétben segítette és támogatta férjét az alkotásban. Radványi Géza filmrendező, az író öccse, szintén szerepel a kiállításban, értékes hangfelvételeken mesél az egykori Kassáról, családi házukról, iskolai tanulmányairól. Részleteket nézhetünk meg egy-egy filmjéből.
040 01 Kassa / Košice, Mäsiarska 35
Nyitva tartás:november- február 10.00 -16.00 , utolsó belépés 15.00 óra, március-október 10.00 -17.00, utolsó belépés 16.00 óra
055/728 73 03
www.maraisandor.eu
info@maraisandor.eu
TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET
Pecsétszám
Kiskönyvtár
TEMATIKA

Irodalom, színháztörténet

Néprajz, helytörténet

Határon túli
Madách 200
Nógrádból a halhatatlanságba
Kiállításunk Madách Imrét, az embert, példaadó életét, világirodalmi rangú alkotását, Az ember tragédiáját szeretné közel hozni a ma múzeumlátogatójához személyes tárgyai, levelezése, korabeli dokumentumok és természetesen a Tragédia keletkezéstörténetének és színpadi karrierjének bemutatásával.
MNM Palóc Múzeuma
Balassagyarmat
Végül is ketten maradnak, Isten és a bor
A "Végül is ketten maradnak, Isten és a bor" c. kiállítás a Kárpát-medence egyedülálló és világszínvonalú borászati tradícióit és produktumait népszerűsíti. Az 1875 és az 1920 közötti korszak szőlészeti-borászati viszonyait, Magyarország történelmi borvidékeit, borfajtáit, hagyományos szőlőművelő és borkészítési eszközeit közérthető, látványos, képes és szöveges tablók mutatják be.
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
Ópusztaszer
Tanárok szakmai napja a Magyar nyelvű színjátszás Petőfi korában 1823-1849 című kiállításhoz kapcsolódóan
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023 - Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest
Családi foglalkozásokkal, múzeumpedagógiai órákkal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, színes programokkal, valamint pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényekkel várják a múzeumok egy hónapon keresztül Önöket - a fővárosban és vidéken egyaránt. A rendezvénysorozatot idén is az őszbúcsúztató Márton nap zárja...
Bajor Gizi Színészmúzeum
Budapest
Szép mesék - Családi nap
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023 - Szépművészeti Múzeum, Budapest
Családi foglalkozásokkal, múzeumpedagógiai órákkal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, színes programokkal, valamint pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényekkel várják a múzeumok egy hónapon keresztül Önöket - a fővárosban és vidéken egyaránt. A rendezvénysorozatot idén is az őszbúcsúztató Márton nap zárja...
Szépművészeti Múzeum
Budapest
Szentek, remeték, úttörők - várostörténeti séta a budaszentlőrinci kolostorrom környékén 2.
Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023 - Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum, Budapest
Családi foglalkozásokkal, múzeumpedagógiai órákkal, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, színes programokkal, valamint pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényekkel várják a múzeumok egy hónapon keresztül Önöket - a fővárosban és vidéken egyaránt. A rendezvénysorozatot idén is az őszbúcsúztató Márton nap zárja...
Budapesti Történeti Múzeum
Budapest