Marcali Múzeum

Mozaik Múzeumtúra - Virtuális Roadshow

2020. július 28.

Vissza a virtuális feladatsorhoz

A marcali múzeumügy kezdetei az 1960-as évekre vezethetők vissza, amikor a gimnázium diákjai intenzív tárgygyűjtést folytattak a településen és környékén, a honismereti szakkör keretében. Az iskolai kiállítások érlelték meg a gondolatot, hogy a nagyközségnek „valódi” múzeuma legyen, ami 1972 novemberében nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, az egykori járási börtön épületében. A következő húsz évben, a Somogy megyei múzeumi szervezet tagjaként működött az intézmény. A Marcali Múzeum fenntartója 1992 óta Marcali Város Önkormányzata.

A 2013. január 1-től területi múzeumként működő intézmény alkalmazotti létszáma is jelentős fejlődésen ment keresztül: míg 2012-ben 4,5 státusszal rendelkezett a múzeum, addig 2014-től már 7 főállású dolgozója van, s ebből 6 fő szakalkalmazott: történész, néprajzkutató, múzeumpedagógus, gyűjtemény- és raktárkezelő, műtárgyvédelmi asszisztens, múzeumi fotós.

A Marcali Múzeum gyűjtőterülete a Marcali Járásra terjed ki, összesen 39 településre. Néprajzi és történeti gyűjteményében több mint 8000 tárgyat őriz, fotógyűjteménye pedig meghaladja a 10000 felvételt. Adattárban őrzött dokumentumainak száma meghaladja az 5000 darabot.

 

 

Állandó kiállításaink:

A múzeumhoz több állandó kiállítás is kötődik: az intézmény falai között látható a Mesterek és műhelyek című néprajzi kiállítás, amely régi kismesterségek világába nyújt bepillantást. A múzeum külső kiállítóhelyeként látogatható Az én iskolám egykor és ma című iskolatörténeti kiállítás a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, valamint a Historia Ecclesiae Marcaliensis címet viselő egyháztörténeti kiállítás a plébániatemplomban. Kistérségi együttműködés keretében jött létre a balatonmáriai strandépületben Balaton – Mária – Fürdő ▫ 1896-1945 címmel a település alapítását és a fürdőkultúra kialakulását bemutató állandó kiállítás. 2010 óta látogatható a Somogyzsitfa-Szőcsénypusztán található Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola Véssey kastélyépületében a “Minden trófea önálló emlékmű” – Széchenyi Zsigmond emlékezete című kiállítás.

Múzeumpedagógiai játékunk:

A pákászat az 1900-as évek első harmadáig, a lápvidékek lecsapolásáig komplex halász, vadász, növénygyűjtő életformája volt a lápok, mocsarak vidékén élő falvak lakóinak. A lápvidék nyújtotta természeti kincsek begyűjtéséből élő személyek az év nagy részét a mocsarakban, kúp alakú nádkunyhóban, vagy földkunyhóban töltötték. A halat szigonnyal, varsával, hurokkal fogták meg. A madarakat hurkokkal, a nagyvadakat csapdákkal ejtették el. Begyűjtötték az ehető vízinövényeket, gyógyszerként pedig a különféle gyógynövényeket, s a belőlük készült teákat, kenőcsöket alkalmazták. A feladványban elrejtett szavak: a pákászok zsákmányállatai, eszközei és ehető vízinövényei. 

A játékot ITT éred el!

 

--------------------------------------------------------------------------  

Információk:

A Kulturális Korzóban található Marcali Múzeum kiállításainak nyitvatartása:

hétfőtől péntekig:  10:00 – 18:00 óra között
szombaton:  14:00 – 18:00 óra között.

 

A Bernáth Aurél Galéria (Marcali, Kossuth u. 25. ) nyitvatartása:

hétfő:         13:00 – 16:00 óra között
szerda:      13:00 – 16:00 óra között
péntek:      09:00 – 12:00 óra között

---------------------------------------------------------------------------------

 

A múzeum weboldala: https://marcalimuzeum.hu/magunkrol/

Az esemény szervezője: Mozaik Múzeumtúra
Az esemény koordinátora: Örökség Kultúrpolitikai Intézet
Az iskolai program szervezője: Felelős Szülők Iskolája

Facebook esemény: Vakációzzunk a múzeumokkal! Virtuális Roadshow