ITT JÁRTÁL MÁR?


Vörösmarty Emlékház

Mozaik Múzeumtúra - Virtuális Roadshow

2020. július 28.

Vissza a virtuális feladatsorhoz

A második nemzeti himnusz, a Szózat költője, Vörösmarty Mihály a Velencei-tó mellett, Kápolnásnyéken ( akkori nevén: Nyék) született. A család egykori lakóhelyén, a Nádasdy grófi család egykori gazdatiszti házában berendezett Emlékház az ország legjelentősebb Vörösmarty emlékhelye. Ebben a házban nevelkedett a magyar romantika kimagasló alakja, ám a kis Vörösmarty nem e falak között látta meg a napvilágot, esztendős is elmúlt, amikor a család ebbe a házba költözött, de gyermekkorának emlékei már ide kötődnek.

 

A nyéki ház 19. század derekán meglévő formáját egy 1847-es köteten szereplő metszetről ismerjük. Ezen egy téglányi alaprajzú, délnyugat felé boltíves tornáccal és igényesen keretezett ablakokkal tekintő kúriát láthatunk, amelyet nád fedett. Ebben az állapotában vette meg a házat és hozzá 118 kataszteri holdnyi földbirtokot 1884 őszén Nádasdy Ferenc gróftól, a nádasdladányi kastély építtetőjétől fele-fele részben Ott Károly pénzügyminiszteri számtanácsos és neje, Dickmayer Vilma. Ott Károlynak nem voltak gyerekei, így került az ingatlan felesége unokahúga, Kresz Gézáné tulajdonába. A család nyaralóként használta ezután az épületet, ahol maga Kresz Géza, az Önkéntes Budapesti Mentők valamint a Pesti Korcsolyázó Egylet alapítója is gyakori vendég volt. A környék nemesi családjai jöttek itt össze kártyázni, színházi előadásokra – izgalmas kulturális élet folyt tehát a mai Emlékház épületében.

Az új tulajdonosok azonban sosem feledkeztek meg arról az örökségről, melyet a falakban, miliőben, emlékekben a kúria magában hordozott. Éppen ezért először Vörösmarty-emlékszobát hoztak létre, majd 1900 december elsején, Vörösmarty Mihály születésének 100. évfordulóján nagy országos ünnepséget rendeztek itt. Kápolnásnyéken egy harmadik ház is otthont adott Vörösmartynak. A szabadságharc bukása után a köznemesek által fenntartott épületben – a későbbi szegényházban (Kazay-féle ház) – talált otthonra feleségével és gyermekeivel. Ma már sem ez, sem a szülőház nem áll.

A kérdés, amire a választ  keressük:

Milyen apropója van az idei Vörösmarty emlékévnek? (Hány éve született a neves költő, író?)

------------------------------------------------------------------

Információk: 

2475 Kápolnásnyék, Vörösmarty u. 31.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 70 382 3054

A múzeum weboldala: http://www.vorosmartyemlekhaz.hu/

---------------------------------------------------------------------------------

Az esemény szervezője: Mozaik Múzeumtúra
Az esemény koordinátora: Örökség Kultúrpolitikai Intézet
Az iskolai program szervezője: Felelős Szülők Iskolája

Facebook esemény: Vakációzzunk a múzeumokkal! Virtuális Roadshow