Bessenyei György Emlékház

Bakonszeg

Bessenyei György (1747?1811) korának meghatározó személyisége, a magyar felvilágosodás kezdetének tekintett Ágis tragédiája című dráma szerzője. Sárospataki tanulmányait követően Mária Terézia bécsi testőrségében szolgált, majd hivatalt vállalt és birtokain gazdálkodott. 1785-ben átvette pusztakovácsi ? ma bakonszegi ? örökségét, s haláláig itt élt ?remeteként?. Bakonszegen jegyezte le Tariménes utazása című regényét, valamint filozófiai gondolatainak összefoglalását, A bihari remete, avagy a világ így megyen című művét. Bessenyei utolsó éveiben csendes életet élt, kevés emberrel érintkezett, s magányos nyugvóhelyre vágyott. Kívánságát tiszteletben tartva egyházi szertartás nélkül, kertjében, kedvenc almafája alá temették el. Hamvait 1940-ben Nyíregyházára szállították. A költő-filozófus emlékét az egykori lakóhelyén létesített múzeum őrzi, melyet a közelmúltban építettek újjá. A vályogfalú, fafaragásos tornácú, nádfedeles 18. századi parasztházban berendezett kiállítás korabeli használati tárgyakon keresztül mutatja be Bessenyei életét és munkásságát. Az író hajdani tárgyai mellett tablók segítik a visszaemlékezést, továbbá arra is felhívják a figyelmet, hogy a 18. században épült nemesi házakon is használtak időnként egyszerűbb, szegényesebb díszítéseket. A házat eredetileg akácfák vették körül, ám lombhullásuk gyorsan rongálta a nádtetőt. A tornác előtt szilva- és meggyfák sorakoztak. A felújítás során a fákat megritkították, a tetőt kicserélték, a vesszőkerítést pedig újrafonták. A védett kertben Kurucz Imre Bessenyeit ábrázoló mellszobra áll; a porta ma természetvédelmi terület. Az emlékház látogatásához előzetes bejelentkezés szükséges.

TEMATIKA

4164 Bakonszeg, Hunyadi utca 103.
Nyitva tartás:Előzetes bejelentkezés alapján.

+36 54 469 409

pm.bakonszeg@gmail.com

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLETE

Pecsétszám

909

Kiskönyvtár



Módszerek

Filmvetítés és előadások a Keretek között - A hatvanas évek művészete Magyarországon című kiállításban

Az összeállítás elsősorban Vas Judit módszertani filmjeiből válogat.

Magyar Nemzeti Galéria
Budapest



Mesék fénye

Tavaszra fordul

A Csikóca Művészeti Műhely januári kézműves foglalkozása, melynek keretében az érdeklődők megismerkedhetnek az aktuális kiállítás alkotásaival, majd e minták alapján tavaszi ajtódíszt készítünk.

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum - Borsos Miklós Állandó Kiállítás
Győr



Nézőpontok

Tárlatvezetés a Bolygón innen, Földön túl - A kis herceg kiállításban

A Laczkó Dezső Múzeum a Bolygón innen, földön túl – A kis herceg című kiállításhoz kapcsolódóan Nézőpontok címmel szaktárlatvezetés sorozatot indít. Olyan neves művészek, irodalmárok részvételével, mint Pintér Viktória irodalmár, Gerölyné Joó Katalin pedagógus, Brassai Zoltán irodalomtörténész.

Laczkó Dezső Múzeum
Veszprém