Kőszeg Városi Múzeum - Hősök tornya, Tábornokház, Arany Egyszarvú Patika

Kőszeg

Kőszeg azon ritka magyarországi városok közé tartozik, amelyeknek még áll a középkori városfaluk, s városszerkezetük sem sokat változott. E több száz éves védmű részét képezte az egykori Árpád-kori déli kapu, melynek helyén a város jelképe, az 1932-ben épített Hősök Tornya emelkedik. Mellette található a Tábornokház, amely ma a Kőszegi Városi Múzeum központi épülete. Az épületegyüttes első emeletén a kőszegi kézművesipar történetét bemutató állandó kiállítást lehet megtekinteni. Az egykori mesterek felszerelésével, összetartozó műtárgyakkal enteriőrszerű műhelyeket rendeztek be (többek között nyerges-, cukrász-, mézesbábos, órás-, könyvkötő, kéményseprő, borbély- és lakatosműhelyt). A tárlatot céhládák, mesterlevelek, szabályzatok és céhremekek teszik színessé. Az intézmény az ország egyik leggazdagabb céh- és ipartörténeti gyűjteményét mondhatja ugyanis magáénak, de láthatók itt a Mária Terézia által alapított rajztanoda diákjainak alkotásai is. Az Arany Egyszarvú Patikában (Jurisics tér 11.) található A nyugat-dunántúli patikák történetéből című állandó kiállítás, amely Vas megye 17?19. századi polgári és szerzetesi gyógyszertárainak emlékeiből mutat be válogatást a 18. századi állapotnak megfelelően helyreállított épületben. A látogatók megtekinthetnek itt egy hazai viszonylatban egyedülálló drogpadlást, melyet a mai napig a száradó növények kellemes illata leng be. A belső udvaron kialakított barokkos patikakertben a 17. század során gyógynövényként használatos növényekből mutatnak be közel nyolcvanfélét. Az egykori patikaépület első helyiségében a megye gyógyszerészet-történetének legrégebbi dokumentumait és a jezsuita patika írásos emlékeit állították ki. A nagyteremben az ásványi, növényi és állati eredetű gyógyszeralapanyagokból, illetve a 19?20. század fordulóján hazánkban forgalmazott gyógyászati késztermékekből látható válogatás. A tárlat a súly- és térfogatméréshez, valamint a gyógyszerek vizsgálatához használt eszközöket is ismerteti. A legbelső teremben eredeti helyén látható a kőszegi jezsuita fráterek által 1740?44 között helyben készített, kézzel faragott, festményekkel díszített officina bútor, amely európai hírű képviselője a Magyarországon jezsuita barokknak nevezett stílusnak. A bútorzat a felszereléssel együtt az Iparművészeti Múzeum tulajdonát képezi.

TEMATIKA

9730 Kőszeg, Jurisics tér 6.
Nyitva tartás:Egész évben. Kedd-Vas 10:00-17:00

+36 94 360 240
www.koszegimuzeumok.hu
varosimuzeum@koszegimuzeumok.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLETE

Pecsétszám

1840; 1839; 1838

Kiskönyvtár

209; 249; 567 Kőszeg


Bye - bye Szása!

Kulisszatitkok a szovjetek kivonulásáról

A rendszerváltoztatás egyik legnagyobb hatású eseménye volt, mikor 1989. május – június folyamán megkezdődtek a tárgyalások a szovjet csapatok kivonásáról Magyarország területén. Milyen jogi háttere volt az eseménynek?

Magyar Nemzeti Múzeum
Budapest



Egészséges tábor

Éljünk ésszel, örömmel

Ízelítő a napi programokból: játékos jóga, egészséges tízórai készítés, felfedező játék – Glutén? Vegán? Laktóz?, gyógynövényes kencék keverés: fürdőgolyó és fogkrém készítés.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Budapest



Mese tábor

7-9 éveseknek

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy… Szegény legény? Hétfejű sárkány? Vagy egy csodálatos tündér? Folytassuk együtt a történetet! Megismerkedünk varázslatos hősökkel és közösen készítünk mesebeli finomságokat. Hipp és hopp, indulunk a mesék világába!

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Budapest



Utazás a mikrovilágba

Különleges fotókiállítás nyílik a Magyar Természettudományi Múzeumban a minket körülvevő mikroszkopikus világról. Felnagyított részletek állatokról, növényekről, kövületekről, technikai tárgyakról úgy, ahogyan emberi szemmel sosem tapasztalhatnánk meg.

Magyar Természettudományi Múzeum
Budapest



Képtér

Egy szelet Szombathely

Smidt Múzeum
Szombathely



Utazás a mikrovilágba

Különleges fotókiállítás nyílik a Magyar Természettudományi Múzeumban a minket körülvevő mikroszkopikus világról. Felnagyított részletek állatokról, növényekről, kövületekről, technikai tárgyakról úgy, ahogyan emberi szemmel sosem tapasztalhatnánk meg.

Magyar Természettudományi Múzeum
Budapest