Munkácsy Emlékház

Békéscsaba

A békéscsabai Munkácsy Emlékházat 1994-ben, a festőművész születésének 150. évfordulóján nyitották meg. A kúria négy termében huszonegy eredeti Munkácsy-kép (a Magyar Nemzeti Galéria letétje) látható, melyek végigvezetik a látogatót a mester egész életútján, a korai munkáktól a realista alkotásokon, párizsi enteriőrökön, portrékon át a nagy vallásos képekhez készült vázlatokig. Az épületet az 1840-es években Steiner Jakab és felesége, Reök Sarolta ? Munkácsy Mihály édesanyjának testvére ? építtette. A gyermektelen házaspár Munkácsy szüleinek halála után Gizellát, Mihály húgát vette magához, míg a kis Misi Reök Istvánnál, a nagybácsinál élt, és délutáni játékra járt át Steinerékhez. A nyolcszobás klasszicista udvarház két sor egymásba nyíló teremből áll, és teljesen körbejárható. A középtengelyen díszes szalon helyezkedik el, ahonnan a korábbi angolparkra ? ma már csak néhány fára ? néző terasz nyílik. A nagynéni halála után az Omaszta család élt itt az 1950-es évekig. Az államosítást követően tejbegyűjtő, pártház és lakások kaptak helyet az épületben. A párt kiköltözése után, az 1980-as évek végén a házat eredeti állapotára igyekeztek visszaállítani, ekkor alakították ki a múzeumi teret is. Az evangélikus egyháztól kölcsönkérték és restaurálták az Omaszták néhány bútorát, tárgyait és családi fényképeit. Az ezekkel berendezett múzeumi fogadó, az ebédlő, a zöld szalon és a vörös szalon a 19. századi, vidéki kisnemesi otthonok hangulatát idézi. Az átjáróban Munkácsyhoz kötődő időszaki kiállítások kapnak helyet; nem egyszer Munkácsy-díjas kortárs művészek munkáit láthatjuk itt. A négy Munkácsy-terem különleges darabjai közé tartozik a népi életképek zsánerét idéző Korhely férj (1870?72), A merengő nő (1882) a szalonképek korszakból vagy a Golgota (1882) egy tanulmánya. Az emlékház alatt pince húzódik, ahol hangulatos borkóstolókat rendeznek. Az udvar szabadtéri programok tartására alkalmas, a hátsó épületben pedig korszerű múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítottak ki.

TEMATIKA

5600 Békéscsaba, Gyulai út 5.
Nyitva tartás:I.1-V.31.: Kedd-Pént 9:00-16:00, Szomb 10:00-16:00 VI.1-IX.30.: Kedd-Vas: 10:00-18:00 X.1-XI.30.: Kedd-Pént 9:00-17:00, Szomb-Vas 10:00-16:00

+36 66 442 080
www.munkacsyhaz.hu
munkacsyhaz@mail.globonet.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLETE

Pecsétszám

481

Kiskönyvtár

382 Munkácsy Emlékszoba


Tánc-tér – 1. Kortárs Mozdulat- és Táncművészeti Alkalom

Rendkívüli „fesztivállal” ünnepli 11. születésnapját idén a MODEM: a Tánc-tér című, éjszakába nyúló eseményre az ország legkiválóbb kortárs táncosai érkeznek a művészeti központba.

MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Debrecen



KULTOK VI. – Metakritika

Fontos és alighanem szükségszerű, hogy a kritikusi szakma időről időre rákérdezzen saját tevékenységére, a kulturális és tudományos életben betöltött szerepére, arra, hogy mit jelent a tudásközvetítés és -szervezés ezen formája az eltérő diszciplínák önértelmezése, működésmódja és folytonossága szempontjából.

MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Debrecen



Négykezes kedd

Sok szeretettel várjuk, ha szeretne kreatív módon kikapcsolódni és új technikákkal, ötletekkel megismerkedni. Ruhadíszek, textiljátékok, hasznos és szép holmik kerekednek hétről hétre.

Hetedhét Játékmúzeum
Székesfehérvár



Varázs lakott a kezeiben

Kiállítás Kass János grafikusművész olvasókönyvi illusztrációiból

Kass János (1927–2010) – a Szegeden született grafikusművész Budapesten és Lipcsében tanult. Sokoldalú munkássága felölelte a képzőművészet számos területét: a könyvtervezést, a könyvillusztrációt, a rézkarcokat, a linómetszeteket, a szitanyomatokat, a bélyegtervezést, de készített szobrokat, és fotózott is. Művészeti tevékenységéért megkapott minden jelentős magyar kitüntetést.

Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeuma
Kecskemét



Sanghay-Shanghai: Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között

A kiállítás célja, hogy a Shanghaiban élő magyarok Hopp Múzeumba került kínai hagyatéka (bútorai és viseletei) révén bepillantást engedjen a két világháború közötti Shanghai világába, valamint a magyarországi művészetben a keleti hatások bemutatásával megjelenítse az eddig kevéssé vagy egyáltalán nem kutatott területeket. Fő motívumok a „keleti” tánc és öltözék.

Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
Budapest



Varázs lakott a kezeiben

Kiállítás Kass János grafikusművész olvasókönyvi illusztrációiból

Kass János (1927–2010) – a Szegeden született grafikusművész Budapesten és Lipcsében tanult. Sokoldalú munkássága felölelte a képzőművészet számos területét: a könyvtervezést, a könyvillusztrációt, a rézkarcokat, a linómetszeteket, a szitanyomatokat, a bélyegtervezést, de készített szobrokat, és fotózott is. Művészeti tevékenységéért megkapott minden jelentős magyar kitüntetést.

Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeuma
Kecskemét