Múzeumba menni jó – 2023. március

images/327169536_859560138671345_1093182596236509579_n.jpg

Véget ért a zord tél s a március beköszöntével víg tavaszunk éled. Ne feledjük: kiállításokat látogatni az év harmadik hónapjában is érdemes, havi ajánlónkat olvashatják:

Fotó/Forrás: © Debreceni Református Kollégium Múzeuma

Kölcsey és a Debreceni Református Kollégium – ’Himnusz 200’
2023. január 21. - 2023. december 31.
Debreceni Református Kollégium Múzeuma | Debrecen

2023. január 21-én nyílt meg a ’Kölcsey és a Debreceni Református Kollégium – Himnusz 200’ című időszaki kiállítás. A Himnusz születésének 200. évfordulójára készült tárlat a Debreceni Református Kollégium Közgyűjteményeiben őrzött dokumentumok segítségével mutatja be Kölcsey Ferenc (1790–1838) s a nemzeti imádságunk debreceni kapcsolatait.
A kiállítás a város, a lakóház, a kollégiumi diákélet és az oktatás emlékei mellett a Himnusz szellemi gyökereiből és a költő debreceni utóéletéből is feltár egy szeletet. A közönség többnyire eredeti tárgyakat láthat, melyeknek jelentős részével Kölcsey egykor személyesen is kapcsolatba került. Az időszaki kiállítás 2023. január 21-től látogatható s 2023. december 31-ig várja közönségét a Debreceni Református Kollégiumban.

Fotó/Forrás: © Damjanich János Múzeum

AZ ÉLŐ GRAFIKA - VÁLOGATÁS A T-ART ALAPÍTVÁNY GYŰJTEMÉNYÉBŐL
2023. február 12. – 2023. május 14.
Damjanich János Múzeum | Szolnok

Összesen 43 illusztris alkotó munkáját teszi közszemlére a szolnoki Damjanich János Múzeum legújabb időszaki kiállítása. A 2023. február 11-én nyílt AZ ÉLŐ GRAFIKA címet viselő tárlat a T-Art Alapítvánnyal együttműködésben jött létre, s 2023. május 14-ig látogatható.
A Múzeum és az Alapítvány között együttműködési megállapodás köttetett a tavalyi évben, mely szerint az alapítvány mintegy 600 tételből álló kortárs képzőművészeti gyűjteménye - fokozatosan letéti anyagként - a szolnoki múzeum gondozásába kerül. A 2022-es megállapodás óta megindult a letéti anyag digitalizálása, valamint szakszerű feldolgozása. Ennek jegyében pedig a gyűjtemény anyagát egy-egy tematika mentén kiállítások formájában is népszerűsíti a Damjanich János Múzeum, melynek első etapja a február 11-én nyílt, a T-Art muzeális értékű grafikáiból készült válogatás.

A művészek, kiknek munkája látható a kiállításon:
ÁGOTHA Margit, ALMÁSY Aladár, BANGA Ferenc, BENYÓ Ildikó, BUTAK András, DÚS László, ESZIK Alajos, GAÁL József, GÁCSI Mihály, GRUBER Béla, GYULAI Líviusz, KÁCSER László, KÁRPÁTI Tamás, KÉRI Imre, KONDOR Béla, KOVÁCS Imre, KOVÁCS Péter, KOVÁCS Tamás, LENGYEL Károly, LENKEY Zoltán, LÉVAI Ádám, LÓRÁNT János Demeter, MARACSKÓ Gabriella, MUZSNAY Ákos, NÁDAS Alexandra, NAGY Gábor, PÁSZTOR Gábor, RÁTKAI György, RÉKASSY Csaba, RÉKASSY Eszter, SULYOK Gabriella, SVÁBY Lajos, SZABÓ Vladimir, SZALAY Lajos, SZEMETHY Imre, TOPOR András, TULIPÁN László, VARGA Patricia Minerva, VÉGH András, VEREBES György, VILHELM Károly, VÍZI Tihamér, ZALA Tibor


Fotó/Forrás: © Kmetty Múzeum

A tökéletesség pillanatai – Gyűjteményes szobrászati kamarakiállítás
2023. január 28. – 2023. április 23.
Kmetty Múzeum | Szentendre

Gyűjteményes szobrászati kiállítás nyílt 2023. január 28-án Szentendrén, a Kmetty Múzeumban. A település és a város művészeti életéhez kötődő alkotók klasszikus modern és kortárs magyar szobrászművészeti alkotásait bemutató kiállításban az átfogó tendenciák, stílusok s kiemelkedő művészeti karakterek bemutatása révén a látogató bepillantást nyerhet a plasztikák tökéletes anatómiájába, illetve az „összpontosítás” világába, de mindezek mellett a közönség a “felszín alatti” érzékelés kifejezésmódjait is megismerheti. A Ferenczy Múzeumi Centrum szobrászati gyűjteményét jellemzően formáló és azt reprezentáló összeállításban a látvány és az attól való elvonatkoztatás tökéletes pillanatainak ábrázolásain a fény és árnyék, anyag és forma játékának kölcsönhatásai domborodnak ki.

Kiállító művészek: Asszonyi Tamás, Ifj. Blaskó János, Csíkszentmihályi Róbert, Farkas Ádám, Farkas Zsófia, Ferenczy Béni, Holdas György, Imre Mariann, Kerényi Jenő, Kucs Béla, Ligeti Erika, Lois Viktor, Matyófalvi Gábor, Mészáros Dezső, Németh Ágnes, Papachristos Andreas, Rózsa Péter, Smetana Ágnes, Szentirmai Zoltán, Z. Gács György.


Fotó/Forrás: © Haáz Rezső Múzeum

PÁLOSOK
2023. február 2. – 2023. május 31.
Haáz Rezső Múzeum | Székelyudvarhely, Románia

2023. május 31-ig a PÁLOSOK című rendtörténeti vándorkiállításnak ad otthont a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. A pálos rend történetét bemutató tárlat a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Pálos Rend és a Haáz Rezső Múzeum együttműködésével valósult meg. A kiállításban egy terepasztalon futó vasútmodell megállóiként szerepel az az öt kolostor, melyet a pálosok - összesen 18 rendtaggal - a magyar rendtartományban tartanak fennt. A modellvasút az évente Budapestről a rend lengyelországi központjába, Częstochowába induló Fekete Madonna zarándokvonatot jeleníti meg, mely szimbolikusan összeköti az öt magyar kolostort Częstochowa Jasna Góra kolostorával.
A tárlat egy remete barlanggal kezdődik, innen kilépve pedig az elmúlt 750–770 év meghatározó tevékenységeibe nyerhetnek bepillantást látogatók: megismerkedhetnek a mindennapi kolostori élettel, a gazdálkodással, a liturgikus élettel és a lelkipásztorkodással. A kiállításon továbbá megtekinthetők a pálos rendtörténet olyan kiemelkedő, emblematikus műtárgyai, mint Remete Szent Pál vörösmárvány sírköve, Martinuzzi György egyetlen ismert 17. századi portréja, vagy épp barokk kori pálos írók, közöttük Gyöngyösi Gergely, Fráter György, Virág Benedek vagy Vezér Ferenc munkái.
A kiállítótermek tehát évszázadok emlékeit vonultatják fel, s a pálos lelkületet, a rend jólétét, gazdálkodását, alkotó tevékenységét, majd hanyatlását és újjászületését, a szentek kultuszát, a pálosok és a világ kapcsolatát, valamint a rend anyagi és szellemi örökségét mutatják be.


Fotó/Forrás: © Cápa Center

Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség
2023. február 9. – 2023. március 26.
Cápa Center | Budapest

Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség címmel nyílt fotókiállítás a budapesti Cápa Központban. A tárlat 6 női alkotó képeit, fotósorozatait mutatja be, melyek segítségével a ’női tapasztalat perspektívái’ nyílnak meg a látogatók előtt.
A közönség március 26-ig olyan egyedi képeket tekinthet meg, melyek a fényképezést a női emancipáció, valamint a művészi önmegvalósítás és az egymással való szolidaritás egyik lehetőségeként láttatják. A kiállításon az individualista, ugyanakkor empatikus női tekintet egyfajta generációk közötti jelenségként vonul végig. A bemutatott alkotásokat, projekteket, műegyütteseket személyes kommentár kíséri, amelyben az alkotók saját szavaikkal reflektálnak az identitásukat, művész-gondolkodó mivoltukat, magánéleti és közéleti szerepeiket és átalakulásaikat vizsgáló fényképeikre, fotóalapú munkáikra, fotográfusi gyakorlatukra. A kiállítás ezáltal úgy működik, mint egy képekből és a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokból álló antológia, amelyben a női tapasztalatot körüljáró műveket és szubjektív értelmezéseiket párhuzamosan olvashatjuk, a személyes hangnem révén pedig minket is átjár a közösségiség érzése. - Mucsi Emese, kurátor.


Fotó/Forrás: © Kuny Domokos Múzeum

„Rögzítő Show” - Markovics Ferenc Balázs Béla-díjas fotóművész, fotóriporter, érdemes és kiváló művész életmű kiállítása
2023. február 16 – 2023. március 31.
Tatai vár | Kandallós terem

Markovics Ferenc, Balázs Béla-díjas fotóművész, fotóriporter, érdemes és kiváló művész életmű-kiállítása “Rögzítő Show” címmel nyílt meg február 16-án a Tatai Vár Kandallós termében. A Kuny Domokos Múzeum időszaki kiállítóhelyén a művészi életút legjelentősebb darabjait ismerheti meg a közönség.
A tavalyi nagysikerű Keleti Éva „FÉNYPONTOK – Hírességek és hétköznapi hősök” című kiállítás után, idén újabb jelentős fotótörténeti anyagot mutat be a Kuny Domokos Múzeum. A tárlat folytatása a tavalyi kiállításnak: Markovics Ferenc szintén a Mafilm standfotósa, emellett a Film-Színház-Muzsika című lap vezető képszerkesztője volt. Fotóin a magyar művészeti élet nagy alakjai, színészek, írók, rendezők és zenészek vonulnak föl. Különösen érdekes az alkotó jazz-sztárokról készült sorozata: Louis Armstrongról készült portréját több külföldi hírügynökség is átvette, és a híres trombitás-jazzénekes egyik legismertebb fotójává vált világszerte, a kiállításon ez a - méltán híressé vált - darab is látható.


Fotó/Forrás: © Petőfi Irodalmi Múzeum

Világjáték – Polcz Alaine 100
2023. február 16. – 2023. október 31.
Petőfi Irodalmi Múzeum | Budapest

2022-ben lett volna 100 éves Polcz Alaine, a pszichológiai tudományok és a magyar irodalom különleges egyénisége. E jeles ünnep alkalmából nyílt Világjáték – Polcz Alaine 100 címmel 2023. február 16-án időszaki kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tárlat Polcz Alaine emléke előtt tiszteleg, s hat tematikus egységében mutatja be a pszichológus, író sajátos világát, életútját, erdélyi kötődését, szakmai tevékenységét, valamint életre szóló baráti kapcsolatait.
A felújított Károlyi-palota közönsége megtudhatja, milyen élmények érték, milyen eseményeknek volt részese és milyen személyiségjegyeket tudhatott magáénak, amelyek olyan nagy visszhangot kiváltó és generációk szemléletét formáló művek megírását alapozták meg, mint az Asszony a fronton, a Rend és rendetlenség, a Főzzünk örömmel! vagy az Ideje a meghalásnak.
Az interdiszciplináris kiállítás címe, a Világjáték felidézi azt a pszichológiai-játékdiagnosztikai módszert, amelynek magyarországi bevezetése és továbbfejlesztése volt Polcz Alaine szakmai életútjának egyik legfontosabb eredménye. Ez a mű inspirálta a kiállítás látványvilágát is, így annak tematikus szervezőelvévé vált.


Fotó/Forrás: © Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Proletárművész? Bohém? Biró Mihály (1886–1948) grafikái
2023. február 23. – 2023. május 21.
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum |Budapest

2023. május 21-ig látogatható a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum legújabb időszaki kiállítása, mely Biró Mihály (1886—1948) művészetének többarcúságát mutatja be. A magyar plakát mesterei sorozat legújabb tárlata a festő közérthető és maradandó hatású alkotásait tárja az érdeklődő közönség elé, miközben megismerteti a látogatót Biró személyiségével. A kiállítás aktualitását az adja, hogy az MKVM idén jelentet meg Biró Mihály művészetéről szóló monográfiát.
Biró Mihály személyiségét és munkásságát az élet szeretete, a hazaszeretet és a munkásosztály ügye iránti elkötelezettség együttesen határozták meg. Jó humorú társasági ember, igazi bohém volt s a világon elsőként csinált magas művészi minőséggel politikai plakátot. De harcolt az első világháborúban, és még vitézségi címet is kapott, életének e korszakát pedig hadikölcsön-plakátjai, harctéri rajzai dokumentálják. A humor és a gúny Biró plakátjainak alapvető fegyvere. Emellett gyakran élt a drámai hatáskeltés eszközeivel. Kiváló rajzoló volt, aki ismerte a legújabb modern törekvéseket is. Ennek ellenére inkább a szecesszió nyelvén megszólaló dekoratív, jelenetes reklámgrafika képviselője volt. Tehetsége azonban nem bontakozhatott ki hazánkban: 1920-tól majdnem haláláig emigrációban élt.