Hortobágyi Nemzeti Park

Mozaik Múzeumtúra - Virtuális Roadshow

2020. július 28.

Hortobágyi Nemzeti Park

Vissza a virtuális feladatsorhoz

Magyarország nemzeti parkjai közül az első és máig is a legnagyobb (82 ezer hektár) a Hortobágyi Nemzeti Park. Több évtizedes előkészítő munka után 1973-ban jött létre 52 ezer hektáros területen. Alapításkori területe bioszféra rezervátum, több mint egynegyede pedig a vízimadarak védelméről szóló Ramsari Egyezmény alapján kiemelten védett terület. A Hortobágyi Nemzeti Park 1999 óta a Világörökség része, az ember és természet tartós együttélésének kiemelkedő példájaként. A nemzetközileg is elismert pásztorkultúra megőrzéséért 2008-ban elnyerte a Kiváló Európai Desztináció címet, mint „Magyarország legjobb élő hagyományokat ápoló desztinációja”. A nemzeti park teljes területe egyben a Natura 2000 hálózat része, mint különleges természet-megőrzési terület, és mint különleges madárvédelmi terület. 2011-ben a területén jelölték ki hazánk második, Európa harmadik csillagoségbolt-parkját.

Hortobágy rendkívül fajgazdag és különleges állatvilágát az utóbbi évszázadban fedezte fel a tudomány és a nagyközönség. Ma már ez képezi az egyik fő vonzerőt. A természeti és kulturális értékek gazdagságának megőrzése mindannyiunk érdeke, ezért a nemzeti park igazgatóság a látogatók számára bemutatóterületeket és bemutatóhelyeket jelölt ki, ahol a Hortobágy fontos élőhelyei, természeti, illetve kultúrtörténeti értékei megismerhetők.

Bemutatkozó kisfilm – érték, élmény, természet

 

 

 

 A Pásztormúzeum a 19-20. század fordulóján a Hortobágyra jellemző pusztai legeltető állattartást és az ahhoz kapcsolódó pásztoréletet mutatja be. A kiállítás élethű bábukkal, élőképekkel, vetítésekkel, hanganyagokkal hozza érezhető közelségbe a mára letűnőben lévő világot. A múzeum épületét a 18. század végén emelték. Eredetileg szekérállásként működött, ahol megpihenhettek a fogatolt jószágok, a pusztán átutazók és a vásárokra érkezők.

A kiállításban bepillanthatunk a kontyos kunyhó belsejébe, a pásztorszállás életképében szemügyre vehetjük a jellegzetes hortobágyi pásztorviseletet. A bő szárú nadrág és a borjúszájú ing jól szellőzött, s a naptól is védte viselőjét. A széles karimájú kalap az eső és a nap ellen, a rackajuh bőréből készült bunda pedig az eső és a hideg ellen nyújtott védelmet.

A főzés a tanyás dolga volt, s mindig a kunyhó vagy a vasaló környékén zajlott.

A látófán a kisbojtár kémleli a legelő jószágot.

A hétköznapokat pásztorrend szabályozta. A legeltetésre kiadott jószágokért a számadó felelt, aki mellett több bojtár, no meg a betanuló kisbojtár dolgozott, A szállást a tanyás tartotta rendben. A legeltetési időszak hagyományosan a Szent György napi kihajtással kezdődött és a késő őszi behajtással fejeződött be

A vásári jelenetben az egykori Hídi vásárok hangulata elevenedik meg. Megismerkedhetünk a cifraszűrrel és annak tájegységi jellemzőivel, valamint a pásztorok maguk készítette használati tárgyaival.

Feladat:

Nézd meg jól a képeket és írd alá a felsorolt fogalmak közül a megfelelőt. Egy fogalom több kép alá is kerülhet.

 

cifraszűr

karikás ostor

csikós

kolomp

csikóskalap

kondás

darutoll

kontyos kunyhó

gémeskút

mangalica

gulyás

priccs

gulyáskalap

puli

Hortobágyi csárda

racka juh

juhász

suba

juhászbot

szürkemarha

juhászkalap

 


   (6 fogalom)

  (7 fogalom)

  (1 fogalom)

 (5 fogalom)

  (2 fogalom)

   (5 fogalom)

 

   (2 fogalom)

A megoldókulcsot ITT találjátok

 

Szorgalmi feladat:

A Hortobágy természeti értékeit a Látogatóközpont kiállításán túl a bemutatóterületeken kijelölt tanösvényeken keresztül lehet megismerni. Nemcsak a Hortobágyon, de a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság teljes működési területén különleges és változatos élőhelyekkel, valamint csodálatos fajgazdagsággal találkozhatunk. Ezen területek nagy része a hazai védettségen túl az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 hálózat részét is képezi. A következő játékunk ezt a színes kavalkádot szeretné bemutatni az érdeklődőknek. A játék mobil applikáción keresztül is elérhető, ingyenes letölthető a megfelelő helyekről (címe: Natura 2000 game klub).

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Információk a múzeumról:


4024 Debrecen, Sumen u. 2., vagy 4002 Pf. 216
Tel: (06 52) 529-920
Mobil: (06 30) 383 1612
Fax: (06 52) 529-940- Titkárság
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

---------------------------------------------------------------------------------

A múzeum weboldala: https://www.hnp.hu/hu

Az esemény szervezője: Mozaik Múzeumtúra
Az esemény koordinátora: Örökség Kultúrpolitikai Intézet
Az iskolai program szervezője: Felelős Szülők Iskolája

Facebook esemény: Vakációzzunk a múzeumokkal - Virtuális Roadshow