Mohácsi Nemzeti Emlékhelyre

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely közel hat és fél hektárnyi természetvédelmi területen fekszik, és a török ellen vívott sorsdöntő, 1526. augusztus 29-i mohácsi csatának állít nagyszabású emléket. Ez a vesztes ütközet sarkalatos és szimbolikus fordulópontot jelent a magyar történelemben; az emlékhely az erre való méltó emlékezés mellett a történelmi ismeretek szerzését segíti elő. A szimbolikus teret a csata 450. évfordulóján, 1976-ban alakították ki Vadász György tervei nyomán, s 2011-ben – szintén az ő tervei alapján – az emlékhely egy impozáns négyszintes fogadóépülettel bővült.
A tiszafákkal, mogyorófákkal és feketefenyőkkel szegélyezett emlékparkban egy, a mohácsi csatában elesetteknek emléket állító sírkert található, a hozzá tartozó kiállítás pedig a legkorszerűbb interaktív technikai eszközök segítségével nyújt lehetőséget a csata megértésére, átélésére, valamint arra, hogy kézzel fogható valósággá váljon a múlt. Digitális terepasztal, vetítések, beszélő vitrinek, digitális képkeretek, átélhető csatajelenetek –melyekben a mozgásunkat követő korhű virtuális ruhában vehetünk részt –, a kiállítás számára fejlesztett, mind gyermekek, mind felnőttek számára élvezhető számítógépes játék, valamint külön korosztályokra bontott múzeumpedagógiai stratégia segítik az átéléses tanulás folyamatát. A tárlat párhuzamosan követi nyomon a magyar és a török források, történészek értelmezéseit és álláspontjait.
A Mohácsi Történelmi Emlékhelyen egész évben változatos programok várják a látogatókat.



7785 Mohács-Sátorhely, Törökdomb

Nyitva tartás:IV. 1.–X. 23.: Hét–Vas: 9:00–18:00, X. 24.–III. 31.: Hét–Vas: 9:00–16:00

+36 69 382 130
www.mohacsiemlekhely.hu
info@mohacsiemlekhely.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
236
Kiskönyvtár
029 Mohácsi Nemzeti Emlékhely

TEMATIKA

Történelem, régészet

Kiállítások