Múzeumba menni jó! - 2019. június

images/ajanlo/1906_titkos tjr tbor_PIM_nyito.jpg

Immár hivatalosan is kitört a nyári szünet: ennek örömére pedig számos remek nyári tábor közül válogathatnak a kis múzeumbarátok szüleikkel! A gyerekek a kiállítóhelyek változatos kínálatával felfedezhetik a történelem izgalmas korszakait, de a zene és a gasztronómia szerelmeseit is szuper kalandok várják a múzeumokban.

Fővárosunkban a táborok segítségével megelevenednek a törikönyvek legizgalmasabb fejezetei: az Acquincumi Múzeum többek között Ókori táborral is várja a történelem, a régészet és az antik művészetek iránt érdeklődő, 8-12 éves gyerekeket. Itt augusztus utolsó hetében ismerkedhetnek meg a lurkók az ókori polgárváros lakóinak mindennapjaival, kipróbálhatják, hogyan dolgoztak, milyen tárgyakat készítettek az ókori kézművesek, de hamisítatlan római lakomán is részt vehetnek a saját maguk által készített korhű viseletben!

A Petőfi Irodalmi Múzeum egy egészen más korszak titkait leplezi le Titkos átjáró táborával. Ide augusztus közepén várják a 8-12 éves nebulókat, ahol kiderül, hogy szerette-e a Károlyi-palota építésze a citromtortát? Milyen városi történeteket gyűjt egy nehezen tájékozódó postagalamb? Miféle varázslények bujkálnak a könyvtárban? A gyerekek egy hetes felhőtlen játékkal és alkotással fedezhetik fel a múzeum épületét, a Károlyi Palotát.

A kicsit fiatalabb, 7-10 éves csemetéket pedig világkörüli utazásra invitálja a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Világkonyha tábora két turnusban július és augusztus elején. Az ötnapos programon a gyerekek megismerkedhetnek az öt földrész különböző kultúráival, az ott élő emberek szokásaival és ételeivel. Ha pedig mindez nem lenne elég, fakanalat is ragadhatnak és el is készíthetik a különleges finomságokat!

A Dunántúlon többek között a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum várja szeretettel Együtt a múlt nyomában címmel egy igazi történelmi kalandozásra a kis, 9-11 éves múzeumbarátokat. A július végén kezdődő táborban minden nap más és más szeletével ismerkedhetnek meg a törinek: az őskortól a reneszánszon át egészen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc izgalmaiig merülhetnek el a história lapjaiban. Ugyancsak a dunántúli régió nebulóinak kedveskedik a pápai Pannonia Reformata Múzeum, ahol egyebek között Bibliai Honfoglaló tábor is lesz július közepén a 7-15 éves tanulók számára. Itt a résztvevők Józsué könyve alapján játékos módon jutnak bibliai, történelmi, földrajzi ismeretekhez, s olyan emberi problémákról beszélgetnek, melyek az ő életükben is jelen vannak, s a megoldásokhoz biztatást, segítséget kapnak. Lesz ezen kívül honfoglalós játék a Várkertben, ahol kipróbálhatják, hogy milyen érzés birtokba venni egy területet.

Az Alföldön a Leskowsky Hangszergyűjtemény gondoskodik a felhőtlen nyári szünetről: a Kong a bongó táborban sok-sok zene, egzotikus hangszerek és kirándulás vár a 6-14 éves csemetékre júliusban. Itt hangszert készíthetnek, közösen zenélhetnek, kipróbálhatják a dorombot, a didjeridoot, a derbukát és a zenélő íjat is! Kiruccannak emellett Tőserdőre, valamint ismert zenészekkel és hangszereikkel is találkozhatnak.

Észak-Magyarország egyik legmenőbb múzeumi táborával pedig a Diósgyőri Vár büszkélkedhet: a Vár(a)táborban július közepén tölthetik idejüket a 7-11 éves gyerekek, akik megismerkedhetnek a Diósgyőri vár történetével, egy középkori vár hétköznapjaival, s még a vár népével is találkozhatnak! Ezek mellett lehetőségük lesz az előadói képességük vagy épp a kézügyességük fejlesztésére, de bátorságukat is próbára tehetik a különféle ügyességi játékokban.

Táborozásra fel!