Újabb sikeres évadot zár a Mozaik Múzeumtúra

Országjáró Roadshow, iskolai edukációs programsorozat, Mozaik Múzeumtúra Nap és Múzeumok Majálisa: eseménydús hónapokat tud maga mögött a Mozaik Múzeumtúra, melynek június közepén zárult a 2019 tavaszi évada. Az idén ötéves múzeum-népszerűsítő program többezer ember számára adott kulturális mannát az elmúlt hónapokban.

A Mozaik Múzeumtúra Roadshow 5 városba látogatott el 2019 április-májusában: Tatán, Békéscsabán, Szekszárdon, Komáromban és Sárospatakon várta a múzeumbarátokat sok-sok változatos programmal. A látogatók rendhagyó körülmények között ismerhették meg a Tatai Várat, elmerülhettek Munkácsy Mihály és Andy Warhol munkásságában, különleges tárlatvezetéseken és koncerteken vehettek részt, felfedezhették az Igmándi erődöt vagy éppen a Rákóczi család emlékeit.

A 2018-as évad óta a Roadshow állomásokon lehetőség nyílik egy-egy határon túli, magyar vonatkozású múzeum bemutatkozására is: ennek köszönhetően három felvidéki múzeum hozta el kínálatának egy szeletét a helyszínekre. Tatán Szőgyén tájháza, Komáromban a Duna Menti Múzeum, Sárospatakon pedig a Kelet-szlovákiai Múzeum ismertette programjait, kiállításait. A Roadshow keretében ezúttal 42 múzeumi program és 38 múzeumpedagógiai foglalkozás valósult meg 8 különböző múzeum szervezésében.

Folytatódott az iskolai edukációs programsorozat is, mely által múzeumok látogatnak el az oktatási intézményekbe. A 2018/2019-es tanév második felében 8 budapesti és Pest megyei iskola felső tagozatosai részesültek rendhagyó múzeumi élménynapban, melyek 12 magyarországi kiállítóhely közreműködésével valósultak meg.

Az iskolai program házigazdája ebben az évben is Balatoni József „Jocó bácsi” volt, az ország egyik legnépszerűbb történelemtanára, aki játékos vetélkedővel készült a különleges alkalmakra. A gyerekek csapatbemutatkozókkal készültek Mátyás király uralkodása vagy Benedek Elek meséinek témájában, majd a nap folyamán 20 perces, interaktív múzeumpedagógiai foglalkozásokon vettek részt. A program végén a legjobban teljesítő csapatok fődíja ezúttal is osztálykirándulás volt egy általuk választott múzeumba. A Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programsorozatának köszönhetően 8 iskola 81 osztályának csaknem 1900 tanulója ismerhette meg a résztvevő múzeumok kínálatát.

Az idei tavasz sem telt el Mozaik Múzeumtúra Nap nélkül: április 17-18-án a Magyar Nemzeti Múzeumba érkezett a rendezvény, amelyen 633 diák vett részt. A gyerekek a 2 nap folyamán általuk választott módszerrel (múzeumi óra vagy tárlatvezetés) ismerkedhettek meg egy szabadon választható történelmi korszakkal. A foglalkozásokon terítékre került az ókori Róma, a Honfoglalás, a lovagkor, a dualizmus, de lehetőség nyílt például a Seuso-kinccsel is megismerkedni.

Mindemellett a kultúrakedvelők részt vehettek a Tájak-Korok Múzeumok Egyesület múzeumtúráin, amelyeken Hatvan és Szentes látnivalóit és kiállítóhelyeinek felfedezésére nyílt lehetőség. 

A Mozaik Múzeumtúra idén is képviseltette magát a Múzeumok Majálisán, mely a Magyar Nemzeti Múzeum épületében és frissen felújított Múzeumkertjében várta látogatóit. A kétnapos rendezvényen több mint negyvenezren fordultak meg, jelentős részük pedig játékos múzeumi kvízzel és felfedező játékkal ismerkedhetett meg a Mozaik Múzeumtúrával a Néprajzi Múzeummal közös standnál.

A programba 2019-ben két új múzeum csatlakozott: a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza, valamint az Iparművészeti Múzeum új kiállítóhelye, a Ráth György-villa.  

Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által lebonyolított program idén lett ötéves: ennek apropóján olyan reprezentatív és tanulmánykötetet adtak ki, mely beszámol a Mozaik Múzeumtúra eddigi eredményeiről és tapasztalatairól. A könyv második felében az olvasók a múzeumi szakma képviselői által írt tanulmányokon keresztül ismerkedhetnek meg a szféra kihívásaival és változásaival.

A nyár a Mozaik Múzeumtúra háza táján is a pihenésé, azonban Facebook és Instagram felületein, valamint megújult weboldalán számos múzeumi programajánlóval és érdekes cikkel várja a kultúra szerelmeseit!

Továbbra is ingyenesen letölthető emellett a Google Play és az AppStore áruházakból a Mozaik Múzeumtúra mobil applikáció, amely az online matricagyűjtő játék elengedhetetlen eszköze. Mostantól már az alkalmazás is friss, megújított verziójában várja a kultúra szerelmeseit, ahol azt is meg lehet nézni, hogy a jelenlegi tartózkodási helyhez képest melyik az öt legközelebb eső kiállítóhely, hiszen múzeumba menni jó!

Mozaik Múzeumtúra a Facebookon: https://www.facebook.com/mozaikmuzeumtura/

Mozaik Múzeumtúra az Instagramon: https://www.instagram.com/mozaikmuzeumtura/

A Mozaik Múzeumtúra mobilapplikációt Androidos operációs rendszerre ITT, iOS operációs rendszerre pedig ITT lehet letölteni.

 

A Mozaik Múzeumtúra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.