Óvodamúzeum

Martonvásár

A Magyarország óvodatörténetének egészét átfogó kiállítás 1990-ben nyílt meg, és először Nyíregyházán volt megtekinthető. A múzeumot Harcsa Tiborné nyugdíjas óvodavezető hozta létre, és ő gyűjtötte össze a tárlat alapját képező anyagot is. A gyűjtemény 1995-ben költözött át Martonvásárra, az európai kisgyermeknevelés úttörője, Brunszvik Teréz kedvelt településére.
Brunszvik Teréz 1828-ban Budán nyitotta meg az első magyar – és egyúttal az első közép-európai – kisdedóvót. A kiállítás az óvodatörténetet az első óvoda alapításától az 1960-as évekig mutatja be. A gyűjteményt végigjárva a korabeli tárgyak, dokumentumok, játékok és korhűen berendezett enteriőrök révén ismerkedhetünk meg a pedagógiai irányzatok sokszínűségével és az óvodaügy gyakran változó helyzetével. A kiállítás érdeme, hogy az óvodákat művelődéstörténeti, társadalomtörténeti és nemzetgazdasági szempontból is elhelyezi a magyar történelemben. A szakmában betöltött szerepét pedig – a nagyszámú óvodapedagógus látogató mellett – a kutatókat szolgáló adattár és fotótár, valamint a közel ötezer kötetes szakkönyvtár biztosítja.
A múzeumnak jelenleg otthont adó helyszín kiválasztása nem volt véletlen, a kastélyban élt ugyanis Brunszvik Teréz. Martonvásár számára kiemelten fontos a Brunszvik család örökségének megőrzése és az általuk teremtett szellemiség fenntartása. Ezért tárt karokkal fogadták a múzeumot, amely nem az első ilyen jellegű intézmény volt itt: 1962-ben a szintén a Brunszvik család által létrehozott martonvásári óvoda falai között rendezték be az első magyar óvodatörténeti gyűjteményt, de az csupán pár évig maradt fenn.
A múzeum számára más szempontból is kedvező ez az elhelyezkedés: a Brunszvik-kastély parkjának és a szintén itt található Beethoven Emlékmúzeumnak a bejárását sokan kötik össze az óvodatörténeti kiállítás megtekintésével.

TEMATIKA

2462 Martonvásár, Brunszvik utca 2.
Nyitva tartás:Lásd a múzeum weboldalán!

+36 22 569 518
www.ovodamuzeum.hu
ovmuz@citromail.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLETE

Pecsétszám

1586

Kiskönyvtár



Kisdedóvótól a napközis óvodáig

A Brunszvik család nemcsak Beethovenhez fűződő kapcsolata révén vált ismertté. Korának legműveltebb és legtájékozottabb magyar asszonya - akit Beethovenhez szoros barátság fűzött - Brunszvik Teréz, az európai óvodaügy egyik úttörője volt.

Óvodamúzeum
Martonvásár