Recski Nemzeti Emlékpark

1950 és 1953 között a Recsk községtől hat kilométerre található Csákánykő nevű hegy kőbányája közelében működtette az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a száz kisebb-nagyobb hazai internáló tábor leghírhedtebbikét, a „magyar Gulagot”. A szovjet mintára kialakított munkatáborban mintegy 1500 kényszermunkás – értelmiségi, földműves, földbirtokos, egyházi személy – dolgozott.
Az el nem ítélt politikai foglyok napi 12–14 órában, primitív kéziszerszámokkal fejtették a sziklát és törték a követ az andezitbányában. Többen közülük éhen haltak, balesetben vesztették életüket vagy az őrök kegyetlenségének estek áldozatul. A tábort a külvilágtól hermetikusan elzárták, létezéséről tudni sem lehetett – sokan az 1951-es szökés egyetlen el nem fogott rabja által a Szabad Európa Rádióban felolvasott lista révén értesültek arról, hogy szeretteik még életben vannak.
1953-ban az internáló táborokat megszüntették, Recsken az épületeket, tornyokat, kerítéseket elbontották, a területet befásították. A hatalom arra törekedett, hogy a tábornak – melynek később a létezését is tagadták – minden nyomát eltüntessék. A szabadulókkal kötelezvényt írattak alá, hogy fogva tartásukról nem beszélnek, s legtöbbjük rendőri felügyelet alá vagy börtönbe került. A túlélők 1988-ban megalapították a Recski Szövetséget, a rendszerváltás után pedig emlékművet állítottak, majd emlékparkot hoztak létre a tábor helyén, melyet 1996-ban adtak át.
Az emlékparkban felépítették ez egykori őrtorony mását, s a volt rabok visszaemlékezései nyomán kirakták a tábor épületeinek alapjait, útjait is. A túlélők elbeszélései és fényképek felhasználásával egy-két objektumot eredeti állapotába állítottak vissza. A rekonstruált barakkban megfigyelhetjük a priccseket, a bunker-fogda pedig a kínzások kegyetlenségét idézi föl. Az egykori parancsnoki épületben ma kiállítás látható, amelynek révén a tábor történetét ismerhetjük meg, s a rabok ruhái, felszerelései, szabaduló levelei, bírósági végzései megtekintése mellett a túlélők visszaemlékezéseibe is beleolvashatunk



3245 Recsk, Kőbányai út

Nyitva tartás:V. 1.–IX. 30.: 9:00–17:00, X. 1.–IV. 30.: Szo–Vas: 9:00–15:00

+36 36 478 295, +36 20 435 0581

titkarsag@polghiv-recsk.t-online.hu

TÁJAK-KOROK-MÚZEUMOK EGYESÜLET

Pecsétszám
Kiskönyvtár

TEMATIKA

Történelem, régészet